2. RÉSZ.

Első Levelében való keménységét menti: kéri hogy ama kirekesztett embert ismét bévegyék a Gyülekezetbe: Beszéli melly hasznosan prédikált sok helyeken.

Azt itéltem pedig magamban hogy igy kellene cselekednem, hogy ismét szomorúsággal ne mennék ti közétek.

2. Mert ha én szomorúsággal illetlek titeket, kicsoda a ki megvidámit engemet, hanem az, a kit én szomorúsággal illetek?

3. Azért irtam vala pedig az előtt néktek, hogy nikor oda mennék, meg ne szomoríttatnám azok miatt, a kiknek örülnöm kellene, elhivém azt mindenitek felől, hogy az én örömem mindnyájatoknak öröme.

4. Mert szivemnek nagy háboruságából és keseüségéből irtam néktek sok sirással; nem hogy megszomorittassatok, hanem hogy megtudjátok az én nagy szeretetemet, mellyel szeretlek titeket.

5. Hogyha valaki * engemet megszomoritott, nem engemet szomoritott meg, hanem valamennyiben, (hogy azt ne nehezitsem) titeket mindnyájan.

6. Elég az illyen embernek e mindenek által lett közönséges dorgálás.

7. Annyira hogy inkább viszont meg kelljen engednetek néki, és őtet vigasztalnotok, hogy valami módon a felettébbvaló keserüségtől meg ne emésztessék ez illyen ember.

8. Azért kérlek titeket, hogy erősitsétek meg az ő hozzá való szerelmeteket.

9. Mert e végre irtam volt is, hogy megtudhatnám, a ti megpróbáltatástokat, ha mindenekben engedelmesek vagytok-é?

10. A kinek pedig ti valamit megengedtek, én is megengedek: mert én is ha valamit megengedtem, a kinek megengedtem, ti érettetek miveltem a Krisztus képében, hogy a Sátántól el ne foglaltassunk;

11. Mert jól tudjuk az * ő mesterségit.

12. Mikor * pedig Troásba mentem volna a Krisztus Evangyéliomának prédikáltatására, jóllehet nékem az Úr által kapu nyittatott vala, mindazáltal nem volt lelkemnek nyugalma, mivelhogy Titust az én atyámfiát ott nem találtam volna.

13. Hanem mikor ő tőlök elbúcsuztam volna, menék Maczedóniába.

14. Hála légyen pedig az Istennek, ki azt cselekeszi, hogy mindenkor diadalmasok legyünk a Krisztusban; és az ő esméretinek illatját mi általunk minden * helyen megjelenti.

15. Mert Krisztusnak jó illatja vagyunk Isten tisztességére, mind * azokban a kik idvezülnek, mind azokban, a kik elvesznek.

16. Ezeknek ugyan halálnak illatja a halálra, amazoknak pedig életnek * illatja az életre. De ezekre kicsoda alkalmatos?

17. Mert nem elegyitjük meg az Istennek beszédét mint némellyek, hanem tisztán szólunk a Krisztus felől, mint Istentől való sáfárok az Isten előtt. *