20. RÉSZ.

A János keresztsége eredetiről: gyikos szőlőmivesekről: adóról: feltámadásról: Dávid fijáról.

És lőn azok a napok közzűl egyen, mikor p a községet tanitaná a * templomban, és az evangyéliomot hirdetné, eljövének a papifejedelmek és az Irástudók a Vénekkel egybe.

2. És mondának néki igy szólván: Mond meg nékünk, mincsoda, * méltóságból cselekeszed ezeket, vagy kicsoda az, a ki néked ezt a méltóságot adta?

3. Felelvén pedig monda nékik: Én is egy dologra kérdelek titeket. Mondjátok meg azért nékem:

4. A János * keresztsége mennyből való vala-é, vagy emberektől?

5. Amazok pedig okoskodnak vala magokban, ezt mondván: Ha azt mondándjuk, hogy mennyből volt, ezt fogja mondani: Miért tehát, hogy nem hittetek néki?

6. Ha pedig azt mondjuk, hogy emberektől volt, az egész község megkövez minket; mert elhitte a község hogy János Próféta * volt.

7. Felelének azért, hogy ők nem tudnák honnét volna.

8. És Jézus monda nékik: Én is nem mondom meg néktek, micsoda méltóságból cselekeszem ezeket.

9. Kezdé pedig a községnek e példabeszédet mondani: Egy ember plántála szőlőt, * és adá azt mivesek kezekbe; és sok ideig távol volt.

10. És idejekorán elküldé * szolgáját a mivesekhez, hogy adnának néki a szőlőnek gyümölcsében: a mivesek pedig azt megvervén, elküldék üresen.

11. Az pedig más szolgáját is bocsátá; de azok azt is megvervén * és bosszúsággal illetvén elküldék üresen.

12. És harmadik szolgáját is elküld: de azokt ezt is megsebesitvén, kiveték.

13. Monda azért a szőlőnek Ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én * szerelmes fiamat: talán ezt, minekutánna látándják: megbecsülik.

14. És mikor azt látták volna a mivesek, szólának egymás között, ezt mondván: Ez az * örökös; jertek, örjük meg őtet, hogy miénk legyen az örökség!

15. És minekutánna kivetették volna azt a szőlőből, megölék * őtet. Mit cselekeszik azért a szőlőnek ura azokkal?

16. Elmegyen és elveszti azokat a miveseket, * és a szőlőt # egyebeknek adja. Ezt pedig mikor hallották volna, mondának: Távol legyen az!

17. És ő reájok tekintvén monda: Micsoda tehát az, a mi meg vagyon irva: A melly követ az épitők * megvetettk, az lett a szegeletnek fejévé?

18. Valaki arra a kőre * felül esik, megromol: a kire pedig esik: megrontja azt.

19. És igyekeznek vala a Papifejedelmek és az Irástudók az ő kezeiket ő reá vetni azon órában, de félének a községtől: mert megérték hogy ő ellenek mondotta volna e példabeszédet.

20. Annakokáért ő utánna * vigyázván, bocsátának leselkedőket, kik igazaknak tettetnék magokat: hogy az ő beszédében patvart találának, hogy őtet adhatnák a Tiszttartónak birodalmába és hatalmába.

21. Kik megkérdék őtet, mondván: Mester! tudjuk hogy te igazán szólasz és tanitasz, és személyt sem válogatsz, hanem az Istennek útát igazán tanitod.

22. Illik-é adót fizetnünk a Császárnak, vagy nem?

23. És mikor eszébe vette volna azoknak álnokságokat, monda nékik: Mit kisértetek engemet?

24. Mutassatok nékem egy pénzt: ki ábrázatja és neve vagyon rajta? Felelvén pedig mondának: A Császáré.

25. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a Császáré, a * Császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.

26. És nem feddheték meg az ő beszédit a község előtt; és csudálkozván az ő feleletén, hallgatának.

27. Mikor pedig a Sadduczeusok közzűl némellyek * ő hozzá mentek volna, (kik tagadják lenni a feltámadást) megkérdék őtet.

28. Mondván: Mester! Mózes megirta nékünk: Ha valakinek attyafia meghalánd, kinek felesége volt, és magzatok nélkűl halánd meg, hogy annak attyafia elvegye amannak feleségét, és az ő attyafiának támasszon * magot.

29. Hét attyafiak voltak azért, kik közzűl az első feleséget vévén, megholt megzatok nélkűl.

30. A másik vevé azért azt el, és az is magzatok nélkűl holt meg.

31. Azután a harmadik vette el azt: hasonlatosképen mind heten; és nem hagytak magot, és megoltanak.

32. Mind ezek után pedig meghala az asszony is.

33. A feltámadásnak napján azért ezek közzűl ki felesége lészen az? mert mind a hétnek felesége volt.

34. És felelvén monda nékik Jézus: E világnak fijai vésznek magoknak feleségeket, és adatnak házasságra;

35. A kik pedig méltóknak itéltetnek, hogy ama * világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem feleségeket nem vésznek, sem házasságra nem adatnak;

36. Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlatosok az Angyalokhoz; és az Istennek fijai, mivelhogy feltámadásnak fijai azok.

37. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat mondja Ábrahám Istenének, Izsák Istenének * és Jákób Istenének.

38. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istenek: mert mindenek élnek őnéki.

39. Felelvén pedig néki némellyek az Irástudók közzűl, mondának: Mester, jól szólál!

40. És többé semmiről nem merik vala őtet megkérdeni.

41. Monda pedig nékik: * Mimódon mondják hogy a Krisztus Dávidnak fija?

42. Holott Dávid ezt mondja a Zsoltároknak könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, * ülj le az én jobbkezem felől.

43. Miglen tejéndem a te ellenségidet a te lábaidnak zsámolyává.

44. Dávid azért Urának mondja őtet, mimódon tehát az ő fija?

45. És az egész községnek hallására, mond az ő tanitványinak:

46. Oltalmazzátok meg magatokat az Irástudóktól, * kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a Gyülekezetekben az első ülést, és a vacsorákon az előülést.

47. Kik megeszik az özvegyeknek házokat, és külsőképen hosszú imádkozásokkal élnek; ezeknek nehezebb itéletek lészen.