20. RÉSZ.
A János keresztsége eredetiről: gyikos szőlőmivesekről: adóról:
feltámadásról: Dávid fijáról.
És lőn azok a napok közzűl egyen, mikor p a községet tanitaná a *
templomban, és az evangyéliomot hirdetné, eljövének a papifejedelmek és az
Irástudók a Vénekkel egybe.
2. És mondának néki igy szólván: Mond meg nékünk, mincsoda, *
méltóságból cselekeszed ezeket, vagy kicsoda az, a ki néked ezt a méltóságot
adta?
3. Felelvén pedig monda nékik: Én is egy dologra kérdelek titeket.
Mondjátok meg azért nékem:
4. A János * keresztsége mennyből való vala-é, vagy emberektől?
5. Amazok pedig okoskodnak vala magokban, ezt mondván: Ha azt
mondándjuk, hogy mennyből volt, ezt fogja mondani: Miért tehát, hogy nem
hittetek néki?
6. Ha pedig azt mondjuk, hogy emberektől volt, az egész község
megkövez minket; mert elhitte a község hogy János Próféta * volt.
7. Felelének azért, hogy ők nem tudnák honnét volna.
8. És Jézus monda nékik: Én is nem mondom meg néktek, micsoda
méltóságból cselekeszem ezeket.
9. Kezdé pedig a községnek e példabeszédet mondani: Egy ember
plántála szőlőt, * és adá azt mivesek kezekbe; és sok ideig távol volt.
10. És idejekorán elküldé * szolgáját a mivesekhez, hogy adnának
néki a szőlőnek gyümölcsében: a mivesek pedig azt megvervén, elküldék üresen.
11. Az pedig más szolgáját is bocsátá; de azok azt is megvervén *
és bosszúsággal illetvén elküldék üresen.
12. És harmadik szolgáját is elküld: de azokt ezt is megsebesitvén,
kiveték.
13. Monda azért a szőlőnek Ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én *
szerelmes fiamat: talán ezt, minekutánna látándják: megbecsülik.
14. És mikor azt látták volna a mivesek, szólának egymás között,
ezt mondván: Ez az * örökös; jertek, örjük meg őtet, hogy miénk legyen az
örökség!
15. És minekutánna kivetették volna azt a szőlőből, megölék * őtet.
Mit cselekeszik azért a szőlőnek ura azokkal?
16. Elmegyen és elveszti azokat a miveseket, * és a szőlőt #
egyebeknek adja. Ezt pedig mikor hallották volna, mondának: Távol legyen az!
17. És ő reájok tekintvén monda: Micsoda tehát az, a mi meg vagyon
irva: A melly követ az épitők * megvetettk, az lett a szegeletnek fejévé?
18. Valaki arra a kőre * felül esik, megromol: a kire pedig esik:
megrontja azt.
19. És igyekeznek vala a Papifejedelmek és az Irástudók az ő
kezeiket ő reá vetni azon órában, de félének a községtől: mert megérték hogy ő
ellenek mondotta volna e példabeszédet.
20. Annakokáért ő utánna * vigyázván, bocsátának leselkedőket, kik
igazaknak tettetnék magokat: hogy az ő beszédében patvart találának, hogy őtet
adhatnák a Tiszttartónak birodalmába és hatalmába.
21. Kik megkérdék őtet, mondván: Mester! tudjuk hogy te igazán
szólasz és tanitasz, és személyt sem válogatsz, hanem az Istennek útát igazán
tanitod.
22. Illik-é adót fizetnünk a Császárnak, vagy nem?
23. És mikor eszébe vette volna azoknak álnokságokat, monda nékik:
Mit kisértetek engemet?
24. Mutassatok nékem egy pénzt: ki ábrázatja és neve vagyon rajta?
Felelvén pedig mondának: A Császáré.
25. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a Császáré, a *
Császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.
26. És nem feddheték meg az ő beszédit a község előtt; és
csudálkozván az ő feleletén, hallgatának.
27. Mikor pedig a Sadduczeusok közzűl némellyek * ő hozzá mentek
volna, (kik tagadják lenni a feltámadást) megkérdék őtet.
28. Mondván: Mester! Mózes megirta nékünk: Ha valakinek attyafia
meghalánd, kinek felesége volt, és magzatok nélkűl halánd meg, hogy annak
attyafia elvegye amannak feleségét, és az ő attyafiának támasszon * magot.
29. Hét attyafiak voltak azért, kik közzűl az első feleséget vévén,
megholt megzatok nélkűl.
30. A másik vevé azért azt el, és az is magzatok nélkűl holt meg.
31. Azután a harmadik vette el azt: hasonlatosképen mind heten; és
nem hagytak magot, és megoltanak.
32. Mind ezek után pedig meghala az asszony is.
33. A feltámadásnak napján azért ezek közzűl ki felesége lészen az?
mert mind a hétnek felesége volt.
34. És felelvén monda nékik Jézus: E világnak fijai vésznek
magoknak feleségeket, és adatnak házasságra;
35. A kik pedig méltóknak itéltetnek, hogy ama * világot elvegyék,
és a halálból való feltámadást, sem feleségeket nem vésznek, sem házasságra nem
adatnak;
36. Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlatosok az Angyalokhoz;
és az Istennek fijai, mivelhogy feltámadásnak fijai azok.
37. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a
csipkebokornál, mikor az Urat mondja Ábrahám Istenének, Izsák Istenének * és
Jákób Istenének.
38. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istenek: mert
mindenek élnek őnéki.
39. Felelvén pedig néki némellyek az Irástudók közzűl, mondának:
Mester, jól szólál!
40. És többé semmiről nem merik vala őtet megkérdeni.
41. Monda pedig nékik: * Mimódon mondják hogy a Krisztus Dávidnak
fija?
42. Holott Dávid ezt mondja a Zsoltároknak könyvében: Monda az Úr
az én Uramnak, * ülj le az én jobbkezem felől.
43. Miglen tejéndem a te ellenségidet a te lábaidnak zsámolyává.
44. Dávid azért Urának mondja őtet, mimódon tehát az ő fija?
45. És az egész községnek hallására, mond az ő tanitványinak:
46. Oltalmazzátok meg magatokat az Irástudóktól, * kik hosszú
köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a
Gyülekezetekben az első ülést, és a vacsorákon az előülést.
47. Kik megeszik az özvegyeknek házokat, és külsőképen hosszú
imádkozásokkal élnek; ezeknek nehezebb itéletek lészen.