15. RÉSZ.

Az elveszett juhról, drakhmákról, és a tékozló fiúról vett példában tanitja Krisztus, hogy az Isten a megtérő bünösöket magához fogadja.

Közelgetnek vala pedig ő hozzá minden Publikánusok * és bünösök, hogy hallgatnák őtet.

2. És zugolódnak vala a Farizeusok és Irástudók, ezt mondván: Ez a bünösöket * magához fogadja, és velek együtt eszik.

3. Ő pedig szóla nékik e példabeszédet, mondván

4. Ha valakinek ti közzűlletek száz juha vagyon, és egyet azok közzűl * elveszténd: avagy nem hagyja-é el a kilenczvenkilenczet a pusztában; és nem megyen-é annak megkeresésére a melly elveszett, # mignem azt megtalálja?

5. És minekutánna  megtalálja, felveti az ő vállára, örülvén.

6. És haza menvén, egybehivja barátit és szomszédit, mondván nékik: Örvendezzetek én velem: mert megtaláltam az én juhomat, * melly elveszett vala.

7. Mondom néktek: hogy illyen módon öröm lészen mennyben egy megtérő bünös emberen, nagyobb, hogynem kilenczvenkilencz igazakon, kik nem szükölködnek megtérés nélkül.

8. Avagy ha valamelly asszonynak tiz drakhmája vagyon, és egy drakhmát elveszténd, avagy nem gyujt-é gyertyát és nem sepri-é meg a házat, s nem keresi-é nagy szorgalmatossággal mignem megtalálja?

9. És minekutánna  megtalálja, nem hivja é egybe az ő asszonybarátit és szomszédit? ezt mondván: Örüljetek én velem: mert megtaláltam a drakhmát, mellyet elvesztettem vala!

10. Ezenképen mondom néktek, örömök vagyon az Isten Angyalinak egy bünös embernek megtérésén.

11. Monda pedig: Egy embernek vala két fija;

12. És monda az ifjabbik az attyának: Atyám! add ki nékem az örökségből az én részemet! Annakokáért az megosztá közöttök az örökséget.

13. Nem sok napok után pedig, mikor mindeneket egybetakart volna az ő ifjabbik fija, messze méne idegen tartományba; és ott eltékozlá minden marháját, mivelhogy nagy tékozlással élne.

14. Minekutánna pedig mindeneket eltékozlott volna, támada nagy éhség abban a tartományban, és ő megkezde fogyatkozni.

15. És elmenvén, adá magát annak a tartománynak egy lakosához, ki elküldé őtet az ő mezeire, hogy legeltetné a disznókat.

16. És kivánja vala megtölteni az ő gyomrát a moslékkal, mellyet esznek vala a disznók, de azt senki nem adja vala néki.

17. Mikor pedig magába tért volna, monda: Az én atyámnak melly sok béresei bövölködnek kenyerekkel, én pedig éhel halok meg!

18. Felkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen, és te ellened!

19. És nem vagyok immár méltó arra, hogy te fiadnak hivattassam: tégy engemet ollyanná, mint a te béresid közzűl egy!

20. Felkelvén azért elméne az ő attyához. Mikor pedig még távol volna, meglátá őtet az ő attya, és megszáná őtet, és hozzá futván, esék az ő nyakára, és megcsókolgatá őtet.

21. Monda pedig néki az ő fija! Atyám! vétkeztem az ég ellen, és te ellened, és nem vagyok immár méltó arra, hogy te fiadnak hivattassam!

22. És monda az ő attya az ő szolgáinak: Hozzátok elő amaz én fő öltözö ruhámat, és öltöztessétek fel őtet, és adjatok gyűrüt az ő kezébe, és sarut az ő lábaira.

23. És előhozván ama meghizlalt tulkot, öljétek meg, és lakozzunk vígan;

24. Mert az én fiam megholt vala, és feltámadott, elveszett vala, és megtaláltatott. Kezdének azért vigan lakni.

25. Vala pedig az ő nagyobbik fija a mezőn: ki mikor haza jövén közelgett volna a házhoz, hallá az éneklést és a vigadozást.

26. És egyet a szolgák közzűl előszólitván, megtudakozá mi dolog volna az?

27. Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és megöleté a te atyád ama hizlalt tulkot, mivelhogy egésségben jött meg.

28. Megharaguvék pedig az, és nem akara bémenni. Az ő attya annakokáért kimenvén kéré őtet.

29. Amaz pedig felelvén, monda az attyának: Imé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked és soha parancsolatodat meg nem rontottam, mégis nem adtál nékem csak egy kecskefiat is, hogy az én barátimmal vigan laknám-

30. Minekutánna pedig a te fiad megjött volna, ki minden marhádat a paráznákkal költötte el, megöletted néki ama hizlalt tulkot.

31. Ő pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és minden marhám tied!

32. Víg kedvvel kell vala pedig néked lenned, és örvendezned kell vala, hogy a te atyádfia megholt vala, és megelevenedett; elveszett vala, és megtaláltatott.