3. RÉSZ.
Habakuk könyörög a nép megtartásáért.
Habakuk Próféta könyörgése, a tudatlanságnak bünéért.
2. Uram, hallám a te fenyegető beszédedet, és megrettenék: Uram a
te munkádat az ő esztendejének közepette, mondom, jelentsd meg irgalmasságodat,
haragodban irgalmasságodról * emlékezzél meg!
3. Az Isten a Témán hegyéről kimutatá magát, és a szent Isten a *
Parán hegyéről, Sélah. Béfogá az egeket az ő dicsősége, és az ő dicséretével
rakva a föld.
4. És az ő fényessége ollyan volt, mint a napnak világossága, és ő
mellette az ő szarvai; és abban rejtetett el az ő erőssége.
5. Az ő orczája előtt döghalál jár vala és lábai előtt tüzes
kelések járnak vala.
6. Felálla az Isten, és elosztá a földet; reájok tekintett és
elolvasztotta a Pogányokat; megfélemlettek a kikéi valának az örökkévaló
hegyek, megaláztattak a kikéi valának az örökkévaló halmok; örökké valók az ő
útai.
7. Láttam a Khúsán sátorinak romlásokat, a Midián földének
kárpitjai reszkedtek.
8. Avagy a folyóvizek ellen gerjedett vala é fel a te haragod,
Uram? avagy a tenger ellen é? mikor ülnél a te lovaidon, és a te szabaditó
szekereiden.
9. A vizek folyásinak * helyek megjelentetett a kézived által, a
Zsidó nemzetségnek tett esküvésid és beszéded által, Sélah! és a földnek #
folyóvizeit ketté választád.
10. Látának tégedet és megrémülének a hegyek: a vizeknek soksága
elméne: a tengernek mélysége szót ada néked, és az ő kezeit felemelé.
11. A nap és a hold * megállának az ő helyekben; a napnak vilgánál
nyilaid leszállottak, és annak fényességénél a te villogó kopjád.
12. Haragodban megtapodtad a földet, búsultodban megcsépléd a
pogányokat.
13. Kitámadál a te népednek szabaditására, a te népednek
szabaditására mondom, a te Krisztusoddal; megrontád a főt a hitetleneknek
házában, és megmutatád a fundamentomot mind a nyakáig, Sélah.
14. Az ő sereginek fejeket általverted az ő fegyverével; mint a
forgószél ugy támadtak vala az én veszedelmemre, és örvendeznek vala mint a kik
titkon a szegénynek rontására feltámadnak.
15. A te lovaiddal tapodtattad * a tengert; a mélységes vizeknek
rakásokat.
16. Hallám, és megrettene az én szivem, a te szódra ajakim is
reszkettek: az én csontaimra rothadás szálla, és magamban megháborodám:
mindazáltal nyugoszom a nyomoruságnak napján, mikor az ellenség sereggel jő fel
e nép ellen, hogy azt elrabolja.
17. Mert a figefa nem virágzik, és semmi gyümölcs nem lészen a
szőlőkben, megcsal az olajfának munkája, és a mezők élést nem teremnek, kivesz
a juh az akolból, és nem lészen ökör az istállóban.
18. Én pedig az Úrban örvendezek, és vigadok az én szabaditó
Istenemben.
19. Az Úr Iten az én erősségem, ki az én lábaimat ollyanokká tészi
mint a nőstény * szarvasokéi, és az én magas helyeimen jártat engemet. Akkor is
háláadó dicséretet éneklek vigasságtevő szerszámokban.