7. RÉSZ.
Kevés az igaz: nagy az emberi veszettség.
Jaj nékem: mert úgy maradék, mint a nyári takarodás után * a tarló,
és a szedés után, a megszedett szőlő; egy enni való gerézd sem maradott,
eleinérő gyümölcsöt kiván vala az én lelkem.
2. Elveszett e földről a jótévő ember, * egy igaz is nincs az
emberek között; mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki mind hálóval vadássza az ő
attyafiát.
3. Hogy véghez vigyék a gonoszságot, melly kezekben vagyon, a
Fejedelem adományt kiván, és a Biró fizetésért itél; és a Főember maga beszéli
az ő lelkének gonoszságát, és azt mások megerősitik.
4. A ki legjobb közöttök, ollyan mint * a tövis, a ki legigazabb
közöttök, olyan mint a tövisbokor; a te őrállóidnak napjok, és a te
maglátogatásodnak napja eljő, most szégyenülnek ők meg.
5. Ne higyjetek barátotoknak, ne bizzatok tanácsadótokhoz, annak a
kit kebeledben tartasz, ne jelentsed meg titkodat:
6. Mert a fiú bosszúval illeti az ő attyát, a leány az ő annya
ellen támad, a menny az ő napára, és embernek az ő háznépe ellensége.
7. Én pedig az Úrra nézek, várom az én szabaditásomnak Istenét, és
meghallgat enegem az én Istenem!
8. Ne örülj az én nyavalyámon * én ellenségem: mert noha elestem,
de felkelek, mikor a setétségben üléndek is, az Úr lészen nékem # világosságom.
9. Az Úr haragját hordozom: mert vétkeztem ő elelne, mind addig,
mígnem meglátja az én peremet, és igaz törvényt tészen nékem, kiviszen engem a
világosságra, hogy meglássam az ő igazságát.
10. És meglátván az én ellenségem ezt, megszégyenli magát, ki ezt mondotta
én felőlem: Hol * vagoyn a te Urad Istened? az én szemeim meglátják ezt, hogy
az én ellenségem majd # eltapodtatik mint az utczán való sár.
11. A melly napon megépiti az Úr a te romlott * gyepüidet, az napon
messze veti a te ellenségednek parancsolatját.
12. Az napon te hozzád is eljőnek Assiriából és az erős városokból,
és minden erősségből mind az Eufrátes folyóviztől fogva, és egyik tengertől
fogva a másik tengerig, egyik hegytől fogva a másik hegyig.
13. És elpusztittatik e föld az ő lakói miatt, az ő
cselekedeteiknek * gyümölcsökért.
14. Legeltessed * a te népedeet, óh Uram, a te vessződdel a te
örökségednek seregét, melly csak ő maga lakozik, az erdőben és a mezőnek
közepette: legeltessenek a Básának mezején és a Gileádon, mint a régi időkben.
15. Mint az Égyiptom földéből való kijövetelednek idején, azonképen
megmutatom néki az én csudálatos dolgaimat.
16. Meglátják ezt a Pogányok és megszégyenülnek minden erejekben,
kezeket szájokra teszik, és füleik megsiketülnek.
17. A port * nyalják mint a kigyók és mint a földi férgek, az ő
fészkekben megrémülnek; a mi Urunk Istenünk előtt rettegnek és félnek te tőled.
18. Kicsoda ollyan Isten, mint te vagy, ki elvészed a mi
álnokságinkat, és a te örökségednek maradékának gonoszságát elhallgatod? Nem
mind örökké tartja meg az ő haragját: mert gyönyörködik az * irgalmasságban.
19. Hozzánk térvén könyörül rajtunk; eltapodja a mi álnokságinkat,
a tengernek mélységes örvényibe veti minden bűneinket.
20. Nyilván megmutatod Jákóbnak tett fogadásodat, és Ábrahámnak
igért irgalmasságodat, mellyeket esküvéssel fogadtál vala a mi atyáinknak még a
régi időkben.