JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE.

1. RÉSZ.

Jónás Isten előtt fut: a tengerbe vettetik.

És szóla az Úr Jónásnak * az Amittai fijának s monda:

2. Kelj fel, menj el Ninivébe * nagy városba; és kiálts az elen: mert az ő gonoszságok én előmbe felhatott.

3. És felkele Jónás, hogy * szaladna Társisba az Úr elől: Annakokáért Jáfó városba menvén és ott hajót találván, melly Társisba menne, megadá a hajóbért, és bészálla a hajóba, hogy ő velek elmennek Társisba az Úr szine elől;

4. De az Úr támaszta nagy szelet a tengeren, és lőn felette igen nagy szélvész a tengeren, annyira hogy azt állitanák, hogy a hajó elromlana.

5. És megrémülvén a hajósok, kezdének kiáltani kiki az ő Istenéhez, és a hajóban való terhet * hányják vala a tengerbe, hogy attól megkönnyebbitenék: Jónás pedig a hajónak egyik oldalába leszállott vala és veszteg feküdvén alszik vala.

6. És hozzá menvén a kormányosmester, monda néki: Mi dolog te nagy alható? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez, talán megkegyelmez az az Isten nékünk, hogy el ne vesszünk.

7. Azután mondának egymásnak: Jer vessünk sorsot, hogy tudhassuk meg, mi okért szállott e veszedelem reánk? Sorsot vetének azért; a sors pedig esék Jónásra.

8. És mondának néki: Beszéld meg most nékünk, miért szállott reánk ez a veszedelm? Micsoda rendbeli ember vagy? és honnan jösz? micsoda a te hazád? és micsoda nemzetből való vagy?

9. És monda nékik: Zsidó vagyok én, és a mennyeknek Urát Istenét tisztelem, én a ki a tengert és a szárazt teremtette.

10. Megrettenének azért azok az emberek felette igen, és mondának néki: Miért mivelte ezt? mert tudják vala azok az emberek, hogy az Úr szine elől futna, mivelhogy nékik megbeszélette vala.

11. És mondának néki: Mit cselekedjünk te veled, hogy a tenger megszünjék mi tőlünk? mert a tengernek habjai hova tovább inkább nevekednek vala.

12. És monda nékik: Fogjatok engem és vessetek a tengerbe, és megszünik a tenger ti tőletek; mert tudom, hogy én miattam támadott e nagy háboru ti reátok.

13. És igyekeznek vala azok az emberek, hogy a szárazra visszahoznák a hajót, de nem lehet vala: mert a tenger habjai inkább-inkább nevekednek vala ellenek.

14. Kiáltának azért az Úrhoz, mondván: Kérünk téged, Uram, ne vesszünk el ez embernek lelkéért, és ne büntess meg minket ennek ártatlan véréét: mert te, Uram, a mint akarod, ugy cselekeszel.

15. És ragadván Jónást veték a tengerbe: ésmegszünék a tenger az ő háborgatásától.

16. Annakokáért azok az emberek nagy félelemmel félék az Urat, és áldozatot tőnek, fogadásokat is fogadának az Úrnak.