JÓEL PRÓFÉTA KÖNYVE.

1. RÉSZ.

Feddi a nép keménységét: böjtölésre int.

Az Úrnak szava ez, melly lett Jóel által, a Petuel fija által.

2. Vének halljátok meg ezt, és földnek, minden lakói hallgasságok meg: Valyon volt é valaha illyen dolog a ti időtökben? és valyon a ti atyáitoknak idejekben volt é?

3. Beszéljétek meg ezt a ti fijaitoknak és a ti fijaitok az ő fijaiknak, és azoknak fijaik beszéljék meg az ő maradékokjoknak.

4. A mi megmaradott vala a sáskától, megvevé a cserebogár, és a mi a cserebogártól megmaradott vala, megevé a hernyó, és a mi hernyótól megmaradott vala, elsüté a ragya.

5. Serkenjetek fel részegesek, és és sirjatok, és orditsatok mindnyájan ti borivók a mustért; mert elvétetett a ti szátoktól.

6. Bizonyára erős nép * jöve fel az én földemre; mellynek száma nincsen: az ő fogai ollyanok, mint az oroszlán fogai, és annak zápfogai ollyanok, mint az öreg oroszlán zápfogai.

7. Pusztává tevé az én szőlőmet, és az én figefáimat meghántá, megmezitelenitvén megmezitelenité, és széllyelhányá: meghervadának az ő ágai.

8. Keseregj, mint a gyászban járó mennyasszony az ő ifjúságának férjén.

9. Elkölt az Úr házából a kenyérrel s borral való áldozat, keseregnek * a Papok az Úrnak szolgái.

10. Elpusztittatott a mező, keseregnek a földnek lakói: mert elveszett a * búza, elszáradott a must, megizetlenült az olaj.

11. Szégyenüljetek meg szántóemberek, orditsatok ti szőlőmivesek, a búzáért és az ápráért: mert elveszett a mező gabonájának aratása.

12. Mert kiszáraott a szőlőtő, elveszett a figés kert, a pomagránát is, a pálmafa is, és az almafa; a mezőnek minden * élőfái kiasztak; bizony kiszáradott az öröm az embereknek fijai közzűl.

13. Öltözzetek zsákba, és sirjatok ti Papok, jajgassatok ti, kik az oltárhoz szolgáltok, jöjjetek el, háljatok gyászruhában, kik az én Istenteknek házából elveszett * a kenyérrel és borral való áldozat.

14. Hirdessetek * böjtött, hivjtáok öszve a népet, gyüjtsétek egybe a Véneket, és a földnek minden lakóit a ti Uratoknak Istenteknek házába, és kiáltsatok az Úrhoz, ezt mondván:

15. Jaj nénkünk e nap: * mert közel vagyon az Úrnak napja, és ugy jő mint a pusztitó, a mindenható Istentől!

16. Avagy nem szemünk láttára veszett é el az élés? a mi Istenünk házából az öröm és a vigasság?

17. Elrothadtak az elvetett magok a barázdák alatt, elpusztultak a gabonásházak, elromlottak a csűrök: mert kiaszott a búza földből.

18. Miképen fohászkodik az oktalan állat, bőgnek az ökrök: mert nincsen élések; még a juhoknak nyájok is elveszett!

19. Te hozzád kiáltok, Uram! mert az aszálynak tüze megemésztette a pusztabeli füvet és a hévség * elégette a mezőnek minden élőfáit.

20. Még a mezei vadak is te hozzád kiáltanak: mert elszáradtak a folyóvizeknek völgyei: mert megemésztette a hévség a pusztabeli zöld füvet!