3. RÉSZ.
Ezékiel megeszik egy levelet: A Zsidókhoz küldetik.
És monda nékem: Embernek fija! A mi előtted vagyon * edd meg, edd
meg ezt a levelet: és menj, szólj az Izráel házának.
2. Felnyitám azért az én számat, és megéteté velem a levelet.
3. És monda nékem: Embernek fija! Vegyed a te hasadba és a te belső
részeidet töltsd meg e levéllel, mellyet adok néked: és megevém azt, és lőn az
én számban mint az édes méz.
4. És monda nékem: Embernek fija! Eredj, menj el az Izráel házához,
és szólj az * én szómmal nékik;
5. Mert nem valami mély beszédű és nehéz nyelvü néphez küldettetel,
hanem az Izráel házához.
6. Nem sok népekhez, kik mély beszédüek és nehéz nyelvüek, kiknek
nem érthetnéd beszédeket: bizonyára ha azokhoz küldöttelek volna tégedet, azok
is meghallgattak volna tégedet;
7. De az Izráel háza nem akar téged hallgatni; mivelhogy nem
akarnak engem hallgatni; mert az egész Izráel háza erős homloku * és kemény
szivü.
8. Ímé adtam néked erős orczát az ő orczájok ellen, és erős
homlokot az ő homlokok ellen.
9. A te homlokodat ollyá tettem mint az adamás, melly erősebb a
tüzkőnél: Ne félj azért tőlök és meg ne rettenj az ő tekintetektől: mert
vakmerő ház.
10. És monda nékem: Embernek fija! Minden beszédimet, mellyeket
szólok néked, vedd szivedbe, és halld meg füleiddel.
11. És menj el, menj bé a foglyok közzé, a te néped fijaihoz, és
szólj nékik és mondjad nékik: Igy szól az Úr Isten: vagy hallják vagy nem
hallják.
12. És felvőn engem a lélek és hallék utánnam nagy rezzenésnek
szavát, mondván: Áldott az Úrnak dicsősége az ő helyéről!
13. És amaz állatok * szárnyaiknak szavokat, mellyek egymást érik
vala, és a kerekek csikorgásokat ellenekbe; és nagy indulásnak szavát.
14. És a lélek felvőn engemet, és elragada engemet, és elmenék
elkeseredvén az én lelkem haragjában: és az Úrnak erős keze lőn én rajtam.
15. Menék azért a Thél-Abib tartományba vitt foglyokhoz, kik
lakoznak vala a Kébár folyóviz mellet, és leülék, ők is ott ülvén: ülék azért
ott * hét napon álmélkodva ő közöttök.
16. És lőn hét nap múlva az Úr szava én hozzám mondván:
17. Embernek fija: * Őrállóul adtalak én téged Izráel házának:
halld meg azért az én számból az én beszédemet, és intsd meg őket az én
nevemben.
18. Ha én mondándom a hitetlennek: Halállal halsz meg; és te őtet
meg nem inted és nem szólasz néki intvén őtet, hogy a hitetlen az ő istentelen
útától eltávozzék, hogy éljen: az a hitetlen meghal az ő álnokságában, de az ő
vérét a te kezedből kivánom * meg.
19. Te pedig ha meginted a hitetlent, és meg nem térénd az ő
hitetlenségéből és az ő istentelen útáról: az, az ő álnokságában hal meg, de te
a te lelkedet * megmentetted.
20. És ha elfordul az igaz az ő * igazságától, és álnokságot
cselekeszik és botránkozást vetek eleibe; ő meghal, mert meg nem intetted őtet,
az ő bünében hal meg, és emlékezetbe nem jőnek az ő igazságai, mellyeket
cselekedett: de az ő vérét kezedből kivánom meg.
21. Te pedig ha meginted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék,
és ő nem vétkezéndik többé: élvén él; mivelhogy megintetted, és te a te lelkedet
megmentetted.
22. Lőn pedig akkor az Úrnak keze én rajtam, és monda nékem: Kelj
fel, menj ki a mezőre, és ott szólok veled.
23. Felkelék azért, és kimenék a mezőre: és imé ott az Úrnak
dicsősége áll vala, melly hasonló vala ahoz a dicsőséghez, mellyet * láttam
vala a Kébár folyóviz mellett, és esém az én orczámra.
24. Akkor az én lelkem megjöve; és általa engemet lábaimra, és
szólita engem az Úr, és monda nékem: Menj bé, és zárd bé magadat a te házadban.
25. Te pedig óh embernek fija: Imé kötelekt vetnek reád, és azokkal
megkötöznek téged, és ki ne menj közikbe.
26. A te nyelvedet azért inyedhez ragasztom, és néma lészesz, és ne
légy nékik megfeddő férjfiu: mert * vakmerő ház.
27. Mikor pedig szólok veled, megnyitom a te szádat, és mondjad
nékik: Ezt mondja az Úr Isten: A ki hallja, hallja meg, és a ki nem akarja, ne
hallja: mert vakmerő * ház!