3. RÉSZ.

Ezékiel megeszik egy levelet: A Zsidókhoz küldetik.

És monda nékem: Embernek fija! A mi előtted vagyon * edd meg, edd meg ezt a levelet: és menj, szólj az Izráel házának.

2. Felnyitám azért az én számat, és megéteté velem a levelet.

3. És monda nékem: Embernek fija! Vegyed a te hasadba és a te belső részeidet töltsd meg e levéllel, mellyet adok néked: és megevém azt, és lőn az én számban mint az édes méz.

4. És monda nékem: Embernek fija! Eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az * én szómmal nékik;

5. Mert nem valami mély beszédű és nehéz nyelvü néphez küldettetel, hanem az Izráel házához.

6. Nem sok népekhez, kik mély beszédüek és nehéz nyelvüek, kiknek nem érthetnéd beszédeket: bizonyára ha azokhoz küldöttelek volna tégedet, azok is meghallgattak volna tégedet;

7. De az Izráel háza nem akar téged hallgatni; mivelhogy nem akarnak engem hallgatni; mert az egész Izráel háza erős homloku * és kemény szivü.

8. Ímé adtam néked erős orczát az ő orczájok ellen, és erős homlokot az ő homlokok ellen.

9. A te homlokodat ollyá tettem mint az adamás, melly erősebb a tüzkőnél: Ne félj azért tőlök és meg ne rettenj az ő tekintetektől: mert vakmerő ház.

10. És monda nékem: Embernek fija! Minden beszédimet, mellyeket szólok néked, vedd szivedbe, és halld meg füleiddel.

11. És menj el, menj bé a foglyok közzé, a te néped fijaihoz, és szólj nékik és mondjad nékik: Igy szól az Úr Isten: vagy hallják vagy nem hallják.

12. És felvőn engem a lélek és hallék utánnam nagy rezzenésnek szavát, mondván: Áldott az Úrnak dicsősége az ő helyéről!

13. És amaz állatok * szárnyaiknak szavokat, mellyek egymást érik vala, és a kerekek csikorgásokat ellenekbe; és nagy indulásnak szavát.

14. És a lélek felvőn engemet, és elragada engemet, és elmenék elkeseredvén az én lelkem haragjában: és az Úrnak erős keze lőn én rajtam.

15. Menék azért a Thél-Abib tartományba vitt foglyokhoz, kik lakoznak vala a Kébár folyóviz mellet, és leülék, ők is ott ülvén: ülék azért ott * hét napon álmélkodva ő közöttök.

16. És lőn hét nap múlva az Úr szava én hozzám mondván:

17. Embernek fija: * Őrállóul adtalak én téged Izráel házának: halld meg azért az én számból az én beszédemet, és intsd meg őket az én nevemben.

18. Ha én mondándom a hitetlennek: Halállal halsz meg; és te őtet meg nem inted és nem szólasz néki intvén őtet, hogy a hitetlen az ő istentelen útától eltávozzék, hogy éljen: az a hitetlen meghal az ő álnokságában, de az ő vérét a te kezedből kivánom * meg.

19. Te pedig ha meginted a hitetlent, és meg nem térénd az ő hitetlenségéből és az ő istentelen útáról: az, az ő álnokságában hal meg, de te a te lelkedet * megmentetted.

20. És ha elfordul az igaz az ő * igazságától, és álnokságot cselekeszik és botránkozást vetek eleibe; ő meghal, mert meg nem intetted őtet, az ő bünében hal meg, és emlékezetbe nem jőnek az ő igazságai, mellyeket cselekedett: de az ő vérét kezedből kivánom meg.

21. Te pedig ha meginted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és ő nem vétkezéndik többé: élvén él; mivelhogy megintetted, és te a te lelkedet megmentetted.

22. Lőn pedig akkor az Úrnak keze én rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a mezőre, és ott szólok veled.

23. Felkelék azért, és kimenék a mezőre: és imé ott az Úrnak dicsősége áll vala, melly hasonló vala ahoz a dicsőséghez, mellyet * láttam vala a Kébár folyóviz mellett, és esém az én orczámra.

24. Akkor az én lelkem megjöve; és általa engemet lábaimra, és szólita engem az Úr, és monda nékem: Menj bé, és zárd bé magadat a te házadban.

25. Te pedig óh embernek fija: Imé kötelekt vetnek reád, és azokkal megkötöznek téged, és ki ne menj közikbe.

26. A te nyelvedet azért inyedhez ragasztom, és néma lészesz, és ne légy nékik megfeddő férjfiu: mert * vakmerő ház.

27. Mikor pedig szólok veled, megnyitom a te szádat, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: A ki hallja, hallja meg, és a ki nem akarja, ne hallja: mert vakmerő * ház!