2. RÉSZ.
Hijábavalóság e földi gyönyörüségnek: Az Isten ajándékivál vígan
való élés.
Annakutánna, mivelhogy a bölcseségnek sokaságában sok búsulás
vagyon, és valaki öregbíti a bölcseséget, öregbíti a gyötrelmet:
2. Mondék én az én szívemben: No megpróbállak téged a vígan való
lakásban, hogy meglássam, micsoda jó vagyon abban; de ímé az is hijábavalóság!
3. A nevetésről azt mondom: Hogy bolondhoz illik az! a vígasságról
pedig: mit használ az?
4. Elvégezém az én szívemben, hogy magamat adnám boritalra (még
mikor a bölcseséget követném, és elővenném ezt a bolondságot,) mígnem
meglátnám, hogyha az emberek fijainak e volna jó, mellyet kellene cselekedniek
az ég alatt, az ő életek napjainak számok szerint.
5. Felette igen nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat;
ülteték magamnak szhőlőket.
6. Csinálék magamnak kerteket, és almáskerteket, mellyekben ülteték
mindenféle gyümölcstermő fákat;
7. Csinálék magamnak halastókat, hogy azokból öntöznéma
gyümölcstermő fáknak erdejét.
8. Szerzék szolgákat és szolgálókat: házamnál nevelkedett szolgám
is sokak voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többet bírtam mind
azoknál, kik voltak én előttem * Jérusálemben:
9. Gyüjték magamnak * ezüstöt # aranyat is, Királyok és tartományok
örökségét: szerzék magamnak éneklő férjfiakat és éneklő asszonyokat, és az
emberek fijainak gyönyörűségit, mindenféle vígasságtevő szerszámokat:
10. És naggyá levék és megnevekedém minden Királyok felett, kik
előttem voltak Jérusálemben, az én bölcseségem is helyén * volt.
11.Valamit kívánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól
azokat, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én
szívem örvendezett minden én munkámmal gyüjtött jókban: mivelhogy e volt az én
részem minden * én munkáimból.
12. Tekinték minden dolgaimra, mellyeket cselekedtek vala az én
kezeim, és az én munkámra, mellyet szorgalmatossággal szereztem vala: ímé pedig
ezek mind hijábavalóság és a léleknek gyötrelme, el annyira, hogy nincsen annak
semmi haszna a nap alatt!
13. Azért fordítám magamat én, hogy megkísérteném a bölcseséget, és
minden bolondságot * és esztelenséget (mert valyon kicsoda olly ember, ki a
Királyt követhetné azoknak megtudásokban, a mellyeket egyebek cselekedtek?)
14. Noha látám és hasznosbnak lenni a bölcseséget a bolondságnál,
miképen hasznosb a világosság a setétségnél;
15. A bölcset lenni ollyannak, mint a kinek szemei vagynak a
fejében; a bolondot pedig setétben járni; de megesmérém én, hogy ugyanazon egy
* végek lészen mind ezeknek.
16. Annakokáért mondám az én elmémben: A bolondnak állapotja
szerint lészen az én * állapotom is, miért bölcselkedném tehát én is feljebb?
és mondék az én elmémben: Ez is hijábavalóság!
17. Mert nem lészen emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mind
örökké; mivelhogy a mellyek immár vagynak, azok a következendő időkben mind
elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.
18. Azokáért gyűlöltem az életet; mert gonosznak láttaték nékem a
dolog, a melly lészen a nap alatt: mert mind ez hijábavalóság, és a léleknek
gyötrelme!
19. Gyűlöltem én minden munkámat is, mellyet én * munkálkodom a nap
alatt; mivelhogy elhagyom azt olly embernek, ki én utánnam fog élni;
20. És ki tudja ha bölcs lészen é vagy bolond, a ki uralkodándik
minden én munkámon, a mellet cselekedéndek, és a mellyet bölcsen szerzéndek, a
nap alatt? Ez is hijábavalóság!
21. Annakokáért elfordítám magamat, megfogván reménységtől az én
elmémet minden munkám felől, mellyel munkálódtam a nap alatt;
22. Mert vagyon olly ember, kinek munkája elvégeztetett
bölcseséggel, tudománnyal, és igazsággal; olly embernek adja pedig azt
örökségűl, a ki abban semmit nem munkálódott: Ez is hijábavalóság, és nagy
gonosz!
23. Mert micsoda marad meg annak az embernek minden ő munkájából,
és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel ő munkálkodott a nap alatt?
24. Holott annak minden napjaiban voltak bánatok és búsulás az ő
foglalatosságiban, még éjjel is nem nyugodt az ő elméje. Ez is hijábavalóság!
25. Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában; hogy egyék, igyék
és azt cselekedje, hogy az ő elméje lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából;
ezt is láttam én az Istennek kezétől lenni.
26. (Mert én nálamnál feljebb ki * éhetne azzal? kicsoda élhetne
nálamnál nagyobb gyönyörűségre?)
27. Met az embernek, a ki jónak láttatik az ő szeme előtt, ád Isten
bölcseséget és tudományt örömmel; a bűnösnek pedig ád foglalatosságot az
egybegyüjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, a ki jónak tetszik előtte.
Az is hijábavalóság, és az elmének gyötrelme!