2. RÉSZ.

Hijábavalóság e földi gyönyörüségnek: Az Isten ajándékivál vígan való élés.

Annakutánna, mivelhogy a bölcseségnek sokaságában sok búsulás vagyon, és valaki öregbíti a bölcseséget, öregbíti a gyötrelmet:

2. Mondék én az én szívemben: No megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy meglássam, micsoda jó vagyon abban; de ímé az is hijábavalóság!

3. A nevetésről azt mondom: Hogy bolondhoz illik az! a vígasságról pedig: mit használ az?

4. Elvégezém az én szívemben, hogy magamat adnám boritalra (még mikor a bölcseséget követném, és elővenném ezt a bolondságot,) mígnem meglátnám, hogyha az emberek fijainak e volna jó, mellyet kellene cselekedniek az ég alatt, az ő életek napjainak számok szerint.

5. Felette igen nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szhőlőket.

6. Csinálék magamnak kerteket, és almáskerteket, mellyekben ülteték mindenféle gyümölcstermő fákat;

7. Csinálék magamnak halastókat, hogy azokból öntöznéma gyümölcstermő fáknak erdejét.

8. Szerzék szolgákat és szolgálókat: házamnál nevelkedett szolgám is sokak voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többet bírtam mind azoknál, kik voltak én előttem * Jérusálemben:

9. Gyüjték magamnak * ezüstöt # aranyat is, Királyok és tartományok örökségét: szerzék magamnak éneklő férjfiakat és éneklő asszonyokat, és az emberek fijainak gyönyörűségit, mindenféle vígasságtevő szerszámokat:

10. És naggyá levék és megnevekedém minden Királyok felett, kik előttem voltak Jérusálemben, az én bölcseségem is helyén * volt.

11.Valamit kívánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól azokat, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkámmal gyüjtött jókban: mivelhogy e volt az én részem minden * én munkáimból.

12. Tekinték minden dolgaimra, mellyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mellyet szorgalmatossággal szereztem vala: ímé pedig ezek mind hijábavalóság és a léleknek gyötrelme, el annyira, hogy nincsen annak semmi haszna a nap alatt!

13. Azért fordítám magamat én, hogy megkísérteném a bölcseséget, és minden bolondságot * és esztelenséget (mert valyon kicsoda olly ember, ki a Királyt követhetné azoknak megtudásokban, a mellyeket egyebek cselekedtek?)

14. Noha látám és hasznosbnak lenni a bölcseséget a bolondságnál, miképen hasznosb a világosság a setétségnél;

15. A bölcset lenni ollyannak, mint a kinek szemei vagynak a fejében; a bolondot pedig setétben járni; de megesmérém én, hogy ugyanazon egy * végek lészen mind ezeknek.

16. Annakokáért mondám az én elmémben: A bolondnak állapotja szerint lészen az én * állapotom is, miért bölcselkedném tehát én is feljebb? és mondék az én elmémben: Ez is hijábavalóság!

17. Mert nem lészen emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mind örökké; mivelhogy a mellyek immár vagynak, azok a következendő időkben mind elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.

18. Azokáért gyűlöltem az életet; mert gonosznak láttaték nékem a dolog, a melly lészen a nap alatt: mert mind ez hijábavalóság, és a léleknek gyötrelme!

19. Gyűlöltem én minden munkámat is, mellyet én * munkálkodom a nap alatt; mivelhogy elhagyom azt olly embernek, ki én utánnam fog élni;

20. És ki tudja ha bölcs lészen é vagy bolond, a ki uralkodándik minden én munkámon, a mellet cselekedéndek, és a mellyet bölcsen szerzéndek, a nap alatt? Ez is hijábavalóság!

21. Annakokáért elfordítám magamat, megfogván reménységtől az én elmémet minden munkám felől, mellyel munkálódtam a nap alatt;

22. Mert vagyon olly ember, kinek munkája elvégeztetett bölcseséggel, tudománnyal, és igazsággal; olly embernek adja pedig azt örökségűl, a ki abban semmit nem munkálódott: Ez is hijábavalóság, és nagy gonosz!

23. Mert micsoda marad meg annak az embernek minden ő munkájából, és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel ő munkálkodott a nap alatt?

24. Holott annak minden napjaiban voltak bánatok és búsulás az ő foglalatosságiban, még éjjel is nem nyugodt az ő elméje. Ez is hijábavalóság!

25. Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában; hogy egyék, igyék és azt cselekedje, hogy az ő elméje lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából; ezt is láttam én az Istennek kezétől lenni.

26. (Mert én nálamnál feljebb ki * éhetne azzal? kicsoda élhetne nálamnál nagyobb gyönyörűségre?)

27. Met az embernek, a ki jónak láttatik az ő szeme előtt, ád Isten bölcseséget és tudományt örömmel; a bűnösnek pedig ád foglalatosságot az egybegyüjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, a ki jónak tetszik előtte. Az is hijábavalóság, és az elmének gyötrelme!