144. ZSOLTÁR.
Dávidnak háláadása és könyörgése.
1. Dávidnak Dícsérete. Áldott legyen az Úr, az én * kősziklám, ki
tanítja az én kezeimet # hadakozásra, és az én ujjaimat a viadalra!
2. Én jóltevőm és én oltalmazóm, én kőváram és én szabadítóm, én
paizsom, kihez folyamodom oltalomért; ki az én népemet nékem engedelmessé *
tészi.
3. Óh Uram, micsoda * az ember, hogy gondot viselsz ő róla? és
micsoda az embernek fija, hogy ő felőle gondolkodol?
4. Az ember hasonlatos a * hijábavalósághoz, és az ő napjai olyanok,
mint a mulandó # árnyék!
5. Uram, hajtsd le a te egeidet és szállj alá; üsd meg a hegyeket,
hogy * füstölögjenek.
6. Bocsáss mennyütőköveket, és veszesd el őket, bocsásd ki a te
nyilaidat, és veszesd eszeket nékik.
7. Terjeszd ki a te kezedet a magasságból, szabadíts meg * és ments
meg engemet a sok vizekből, az idegeneknek kezekből:
8. Mert az ő szájok szól hazugsátot; és az ő jobbkezek hamisságnak
jobbkeze.
9. Óh Isten, új éneket éneklek néked, tízhúrú * hegedűvel
mondoknéked dícséretet!
10. Ki megszabadítja a Királyokat, és megmenti * Dávidot, az ő
szolgáját a gonosz szablyától.
11. Szabadíts meg, és ments meeg engemet az idegeneknek kezekből,
kiknek szájok szól hazugságot, és kiknek jobbkezek álnokságnak jobbkeze.
12. Hogy a mi fijaink legyenek ollyanok, mint a nevekedő plánták az
ő gyermekded korokban: és a mi leányink, mint a templom köveinek
hasonlatosságára szépen megfaragott kövek.
13. A mi teljes tárházaink szolgáltassanak szüntelen eleséget: a mi
juhaink eljenek * ezeret, és tízezeret a mi faluinkban.
14. A mi ökreink legyenek kövérek, ne legyen az ellenségnek semmi
rablása sem valami költözés, sem kiáltás a mi útczáinkon.
15. Boldog nép, az a mellynek így vagyon dolga! Boldog nép az, *
mellynek Istene a Jehova!