144. ZSOLTÁR.

Dávidnak háláadása és könyörgése.

1. Dávidnak Dícsérete. Áldott legyen az Úr, az én * kősziklám, ki tanítja az én kezeimet # hadakozásra, és az én ujjaimat a viadalra!

2. Én jóltevőm és én oltalmazóm, én kőváram és én szabadítóm, én paizsom, kihez folyamodom oltalomért; ki az én népemet nékem engedelmessé * tészi.

3. Óh Uram, micsoda * az ember, hogy gondot viselsz ő róla? és micsoda az embernek fija, hogy ő felőle gondolkodol?

4. Az ember hasonlatos a * hijábavalósághoz, és az ő napjai olyanok, mint a mulandó # árnyék!

5. Uram, hajtsd le a te egeidet és szállj alá; üsd meg a hegyeket, hogy * füstölögjenek.

6. Bocsáss mennyütőköveket, és veszesd el őket, bocsásd ki a te nyilaidat, és veszesd eszeket nékik.

7. Terjeszd ki a te kezedet a magasságból, szabadíts meg * és ments meg engemet a sok vizekből, az idegeneknek kezekből:

8. Mert az ő szájok szól hazugsátot; és az ő jobbkezek hamisságnak jobbkeze.

9. Óh Isten, új éneket éneklek néked, tízhúrú * hegedűvel mondoknéked dícséretet!

10. Ki megszabadítja a Királyokat, és megmenti * Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától.

11. Szabadíts meg, és ments meeg engemet az idegeneknek kezekből, kiknek szájok szól hazugságot, és kiknek jobbkezek álnokságnak jobbkeze.

12. Hogy a mi fijaink legyenek ollyanok, mint a nevekedő plánták az ő gyermekded korokban: és a mi leányink, mint a templom köveinek hasonlatosságára szépen megfaragott kövek.

13. A mi teljes tárházaink szolgáltassanak szüntelen eleséget: a mi juhaink eljenek * ezeret, és tízezeret a mi faluinkban.

14. A mi ökreink legyenek kövérek, ne legyen az ellenségnek semmi rablása sem valami költözés, sem kiáltás a mi útczáinkon.

15. Boldog nép, az a mellynek így vagyon dolga! Boldog nép az, * mellynek Istene a Jehova!