143. ZSOLTÁR.
Dávidnak buzgó könyörgése.
Dávid * Zsoltára.
1. Uram, hallgasd meg az én könyörgésemet, figyelmezzél az én
imádságomra, a te igaz * ígéreted és igazságod szerint hallgass meg engemet;
2. És ne perelj a te szolgáddal; mert egy igaz * sem találtatik te
előtted az élő közzűl.
3. De az ellenség * kergeti az én lelkemet, a földhöz verte az én
életemet; a setétségbe helyheztetett engemet, mint a kik régen megholtak.
4. És az én lelkem én bennem * elkeseredett; az én szívewm
elháborodott én bennem;
5. Mindazáltal megemlékeztem a régi időkről, * gondolkodtam minden
te dolgaidról, a te kezeidnek cselekedetiről elmélkedtem.
6. Az én kezeimeet kiterjesztettem te hozzád; az én lelkem
fohászkodik hozzád; mint a szomjuhozó * föld. Sélah.
7. Siess, hallgass meg, óh Uram; elfogyatkozik az én lelkem: ne
rejtsd el a te orczáadat tőlem: mert hasonlatos vagyok a * megholtakhoz!
8. Adjad, hogy hamar halljam a * te kegyelmességedet; mert te
benned bízom; mutasd meg nékem az útat, mellyen járjak; mert hozzád emeltem az
én lelkemet.
9. Szabadíts meg engemet az én ellenségimtől, óh Uram; mert te
tőled * várok oltalmat.
10. Taníts meg engemet, hogy a te akaratodat * tegyem: mert én
Istenem vagy te a te jó lelked vezéreljen engemet egyenes úton!
11. A te nevedért, óh Uram, eleveníts meg engemet: a te
igazságodért * vígy ki engemet e szorosságból.
12. És a te kegyelmességedből veszesd el az én ellenségimet, és
rontsd meg mind azokat, kik az én lelkemet hábortatják; mert én te szolgád
vagyok!