143. ZSOLTÁR.

Dávidnak buzgó könyörgése.

Dávid * Zsoltára.

1. Uram, hallgasd meg az én könyörgésemet, figyelmezzél az én imádságomra, a te igaz * ígéreted és igazságod szerint hallgass meg engemet;

2. És ne perelj a te szolgáddal; mert egy igaz * sem találtatik te előtted az élő közzűl.

3. De az ellenség * kergeti az én lelkemet, a földhöz verte az én életemet; a setétségbe helyheztetett engemet, mint a kik régen megholtak.

4. És az én lelkem én bennem * elkeseredett; az én szívewm elháborodott én bennem;

5. Mindazáltal megemlékeztem a régi időkről, * gondolkodtam minden te dolgaidról, a te kezeidnek cselekedetiről elmélkedtem.

6. Az én kezeimeet kiterjesztettem te hozzád; az én lelkem fohászkodik hozzád; mint a szomjuhozó * föld. Sélah.

7. Siess, hallgass meg, óh Uram; elfogyatkozik az én lelkem: ne rejtsd el a te orczáadat tőlem: mert hasonlatos vagyok a * megholtakhoz!

8. Adjad, hogy hamar halljam a * te kegyelmességedet; mert te benned bízom; mutasd meg nékem az útat, mellyen járjak; mert hozzád emeltem az én lelkemet.

9. Szabadíts meg engemet az én ellenségimtől, óh Uram; mert te tőled * várok oltalmat.

10. Taníts meg engemet, hogy a te akaratodat * tegyem: mert én Istenem vagy te a te jó lelked vezéreljen engemet egyenes úton!

11. A te nevedért, óh Uram, eleveníts meg engemet: a te igazságodért * vígy ki engemet e szorosságból.

12. És a te kegyelmességedből veszesd el az én ellenségimet, és rontsd meg mind azokat, kik az én lelkemet hábortatják; mert én te szolgád vagyok!