142. ZSOLTÁR.
Dávid kéri Istent, hogy őtet megszabadítsa.
1. Dávidnak tanítása és imádsága, midőnő a barlangban * volna.
2. Az én szómmal kiáltok az Úrhoz: az én szómmal könyörgök az
Úrnak!
3. Kiöntöm * ő előtte az én lelkemet, az én nyomorúságomat ő előtte
megjelentem.
4. Mikor az én lelkem * keseregne én bennem, te tudtad az én
ösvényimet; mikor valahová mennék, nékem tőrt vetnének.
5. Tekints az én jobbkezemre, és lássad, hogy nincsen ki engemet
esmérne; nem szaladhatok el, nincsen, ki az én éleetemre gondot viselne!
6. Kiáltok te hozzád, óh Uram, ezt mondván: Te vagy az én
reménységem és én örökségem * az élőknek földökben.
7. Figyelmezzél az én kiáltásomra: mert igen megfogyatkoztam:
szabadíts meg engemet az én * háborgatóimtól, mert elhatalmaztak rajtam.
8. Szabadítsd ki a tömlöczből az én lelkemet, hogy dícsérjem a te
nevedet: engemet körűlvesznek az igazak, mikor én velem jót tejéndesz!