142. ZSOLTÁR.

Dávid kéri Istent, hogy őtet megszabadítsa.

1. Dávidnak tanítása és imádsága, midőnő a barlangban * volna.

2. Az én szómmal kiáltok az Úrhoz: az én szómmal könyörgök az Úrnak!

3. Kiöntöm * ő előtte az én lelkemet, az én nyomorúságomat ő előtte megjelentem.

4. Mikor az én lelkem * keseregne én bennem, te tudtad az én ösvényimet; mikor valahová mennék, nékem tőrt vetnének.

5. Tekints az én jobbkezemre, és lássad, hogy nincsen ki engemet esmérne; nem szaladhatok el, nincsen, ki az én éleetemre gondot viselne!

6. Kiáltok te hozzád, óh Uram, ezt mondván: Te vagy az én reménységem és én örökségem * az élőknek földökben.

7. Figyelmezzél az én kiáltásomra: mert igen megfogyatkoztam: szabadíts meg engemet az én * háborgatóimtól, mert elhatalmaztak rajtam.

8. Szabadítsd ki a tömlöczből az én lelkemet, hogy dícsérjem a te nevedet: engemet körűlvesznek az igazak, mikor én velem jót tejéndesz!