141. ZSOLTÁR.

Könyörgése Dávidnak az Isten vezérléséért és megszabadításáért.

1. Dávid Zsoltára. Uram, te hozzád kiáltok: siess én hozzám: figyelmezzél az én szómra, mikor te hozzád kiáltok!

2. Menjen fel az én imádságom te elődbe, mint a jóillatú * füst: és az én kezeimnek felemelések, # mint az estvéli áldozat.

3. Fogd bé, Uram, őrizd meg az én szájamat; oltalmazd meg az én * ajakimnak ajtaját.

4. Ne engedjed hajlani az én szívemet gonoszra, * és hogy foglaljam magamat hamisságnak cselekedeitben, azokkal egybe, kik hamisságot cselekesznek; és ne engedjed, hogy egyem az ő gyönyörűséges étkekben.

5. Feddjen meg engemet az * igaz, és jó néven veszen; dorgáljon meg engemet, és nékem ollyan lészen mint a drága balzsam, ne tartsa meg azt az én fejemtől; mennél inkább míveli azt én velem, annál inkább imádkoztam érettek az ő nyavalyájokban.

6. Vettessenek le a kősziklákra ezeknek Bíráik, hogy az én beszédimet hallják meg, mivelhogy azok gyönyörűségesek;

7. Mert miképen valamelly ember a követ vágja és darabolja a földön; azonképen hányattattak el * a mi tetemeink a koporsó szájánál.

8. De az én szemeim, Uram Isten reád néznek; * te hozzád folyamodom, ne hadd el az én lelkemet!

9. Őrizz meg engemet a tőrtől, * mellyet vetettek nékem, és a hamisság cselekedőknek hálójoktól.

10. Essenek a gonoszok mindnyájan az ő magok * hálójokba; Én pedig mindenkor ártalom nélkűl általmegyek.