141. ZSOLTÁR.
Könyörgése Dávidnak az Isten vezérléséért és megszabadításáért.
1. Dávid Zsoltára. Uram, te hozzád kiáltok: siess én hozzám:
figyelmezzél az én szómra, mikor te hozzád kiáltok!
2. Menjen fel az én imádságom te elődbe, mint a jóillatú * füst: és
az én kezeimnek felemelések, # mint az estvéli áldozat.
3. Fogd bé, Uram, őrizd meg az én szájamat; oltalmazd meg az én *
ajakimnak ajtaját.
4. Ne engedjed hajlani az én szívemet gonoszra, * és hogy foglaljam
magamat hamisságnak cselekedeitben, azokkal egybe, kik hamisságot cselekesznek;
és ne engedjed, hogy egyem az ő gyönyörűséges étkekben.
5. Feddjen meg engemet az * igaz, és jó néven veszen; dorgáljon meg
engemet, és nékem ollyan lészen mint a drága balzsam, ne tartsa meg azt az én
fejemtől; mennél inkább míveli azt én velem, annál inkább imádkoztam érettek az
ő nyavalyájokban.
6. Vettessenek le a kősziklákra ezeknek Bíráik, hogy az én
beszédimet hallják meg, mivelhogy azok gyönyörűségesek;
7. Mert miképen valamelly ember a követ vágja és darabolja a
földön; azonképen hányattattak el * a mi tetemeink a koporsó szájánál.
8. De az én szemeim, Uram Isten reád néznek; * te hozzád
folyamodom, ne hadd el az én lelkemet!
9. Őrizz meg engemet a tőrtől, * mellyet vetettek nékem, és a
hamisság cselekedőknek hálójoktól.
10. Essenek a gonoszok mindnyájan az ő magok * hálójokba; Én pedig
mindenkor ártalom nélkűl általmegyek.