140. ZSOLTÁR.
Könyörög Dávid Istennek az ő ellenségitől való szabadulásért.
1. Dávid Zsoltára, az * Éneklőmesternek adatott.
2. Szabadíts meg engemet, óh Uram, az álnok emberektől, és a
kegyetlenektől oltalmazz meg engemet!
3. Kik gondolnak gonoszt az ő szívekben, és minden nap gyülnek a
harczra.
4. Megélesítették az ő nyelveket mint a kigyót; áspis kigyónak *
mérge vagyon az ő ajakok alatt.
5. Oltalmazz meg engemet, Uram, a gonoszoknak kezektől, a
kegyetlenektől őriz meg engemet; arról gondolkodnak, hogy lábamról
eltaszítsanak.
6. A kevélyek tőrt vetettek nékem és köteleket, hálót * vetettek
nékem az én ösvényemre, és ártalmat csináltak nékem.
7. De én azt mondám az Úrnak: én erős Istenem vagy te; hallgasd meg
Uram az én könyörgésemnek beszédét.
8. Uram isten, én megtartásomnak ereje, béfedezted az én * fejemet
a hadnak napján.
9. Ne engedjed, Uram, a mit a gonosz ember kíván; az ő gonosz
gondolatjokat ne vigyed elő, hogy ne fuvalkodjanak fel.
10. A kik engemet körűlvettek, azoknak ajakoknak mrége * borítsa bé
az ő fejeket.
11. Szálljon azokra * elevenszén: vesse azokat Isten a tűzbe és
verembe, honnét meg ne szabaduljanak.
12. Az átkozódó nyelves ember ne legyen állandó e földön; és a
kegyetlen embert mind addig vadássza a * veszedelem, mígnem nyaka szakad.
13. Bizonnyal tudom, hogy az Úr a nyomorultnak perit * felveszi, és
a szegényért bosszút áll.
14. Az igazak pedig a te nevedeet dícsérik, és az igazak lakoznak *
a te orczád előtt.