139. ZSOLTÁR.

Dávid az Isten minden tudását és gondviselését szemlélvén, hozzá hűségét mutatja.

Dávid * Zsoltára az Éneklőmesternek engedtetett.

1. Uram, te megkísértettél, és esmérsz * engemet.

2. Te tudod az én ülésemet és felkelésemet, távol látod az én gondolatomat.

3. Az én ösvényeimet és lefekvésemet körűlvetted, és minden én útaimat jól tudod;

4. Mikor még az én nyelvem * alatt nincsen a beszéd; ímé Uram, te azt mind jól tudod!

5. Elől és hétúl megkörnyékeztél engemet, és a te kezedet én reám tetted.

6. Csudálatosb és magasságosb * a te bölcseséged, hogynem mint én azt megfoghatnám;

7. Hová mennék a te lelked előtt, és a te orczád előtt hová futnék?

8. Ha a mennybe megyek ott vagy; ha a koporsóba vetem az én * ágyamat, ott is jelen vagy.

9. Ha ollyan szárnyaim volnának is, mint a hajnalnak, és a tengernek utolsó határánál laknám is:

10. Oda is a te kezed vinne engemet, és a te jobbkezed megfogna engemet.

11. Ha az tmondándom: Talán a setétség elfedez engemet; de a setétség is világosság én körűltem.

12. A setétség is nem fedez el engemet te előtted, hanem az éjszaka is mint a nap fénylik, a setétség * te előtted ollyan, mint a világosság.

13. Az én veséimet te bírod, és te fedeztél bé engem az én anyám méhében.

14. Dícsérlek tégedet, hogy csudálatosképen csudalatossá tettél engemet; csudálatosok a te cselekedetid, és az én lelkem ezt jól tudja!

15. Nem rejtetett el te előtted az én csontaimnak alkotása, mikor formáltattam rejtekben, és csudálatos * mesterséggel alkotattam, mintegy a földnek alsó részeiben.

16. Az én testemet, mikor még forma nélkűl volna, látták a te szemeid, és a te könyvedbe mind ezek béírattattak: a napok is, mellyeken azok formáltatnak vala, mikor még azokban egy sem volna.

17. Annakokáért, melly igen drágalátosok én előttem a te * gondolatid, óh erős Isten! és azoknak summájok melly nagy!

18. Megbeszéleném azokat; de a fővénynél többek: mikor felserkenek is, te veled vagyok.

19. Hogyha elvesztenéd, óh Isten, a hitetlen embert: a kegyetlen vérszopók eltávoznának tőlem.

20. Kik te felőled gonoszúl szóltak; és felmagasztalták a te ellenségidet.

21. A kik tégedet gyűlöltek, Uram, avagy nem * gyűlöltem é azokat? és a te ellenségidet avagy nem utáltam é?

22. Tökéletes gyűlölséggel gyűlöltem azokat, és nékem ellenségim voltak.

23. Kísérts meg * engem, erős Isten; és lássad az én lelkemt; próbálj meg engemet, és lásd meg az én goldolatimat;

24. És lásd meg, ha bosszúságodra való úton járok é, és hordozz engemet tökéletes úton.