139. ZSOLTÁR.
Dávid az Isten minden tudását és gondviselését szemlélvén, hozzá
hűségét mutatja.
Dávid * Zsoltára az Éneklőmesternek engedtetett.
1. Uram, te megkísértettél, és esmérsz * engemet.
2. Te tudod az én ülésemet és felkelésemet, távol látod az én
gondolatomat.
3. Az én ösvényeimet és lefekvésemet körűlvetted, és minden én
útaimat jól tudod;
4. Mikor még az én nyelvem * alatt nincsen a beszéd; ímé Uram, te
azt mind jól tudod!
5. Elől és hétúl megkörnyékeztél engemet, és a te kezedet én reám tetted.
6. Csudálatosb és magasságosb * a te bölcseséged, hogynem mint én
azt megfoghatnám;
7. Hová mennék a te lelked előtt, és a te orczád előtt hová futnék?
8. Ha a mennybe megyek ott vagy; ha a koporsóba vetem az én *
ágyamat, ott is jelen vagy.
9. Ha ollyan szárnyaim volnának is, mint a hajnalnak, és a
tengernek utolsó határánál laknám is:
10. Oda is a te kezed vinne engemet, és a te jobbkezed megfogna
engemet.
11. Ha az tmondándom: Talán a setétség elfedez engemet; de a
setétség is világosság én körűltem.
12. A setétség is nem fedez el engemet te előtted, hanem az éjszaka
is mint a nap fénylik, a setétség * te előtted ollyan, mint a világosság.
13. Az én veséimet te bírod, és te fedeztél bé engem az én anyám
méhében.
14. Dícsérlek tégedet, hogy csudálatosképen csudalatossá tettél
engemet; csudálatosok a te cselekedetid, és az én lelkem ezt jól tudja!
15. Nem rejtetett el te előtted az én csontaimnak alkotása, mikor
formáltattam rejtekben, és csudálatos * mesterséggel alkotattam, mintegy a földnek
alsó részeiben.
16. Az én testemet, mikor még forma nélkűl volna, látták a te
szemeid, és a te könyvedbe mind ezek béírattattak: a napok is, mellyeken azok
formáltatnak vala, mikor még azokban egy sem volna.
17. Annakokáért, melly igen drágalátosok én előttem a te *
gondolatid, óh erős Isten! és azoknak summájok melly nagy!
18. Megbeszéleném azokat; de a fővénynél többek: mikor felserkenek
is, te veled vagyok.
19. Hogyha elvesztenéd, óh Isten, a hitetlen embert: a kegyetlen
vérszopók eltávoznának tőlem.
20. Kik te felőled gonoszúl szóltak; és felmagasztalták a te
ellenségidet.
21. A kik tégedet gyűlöltek, Uram, avagy nem * gyűlöltem é azokat?
és a te ellenségidet avagy nem utáltam é?
22. Tökéletes gyűlölséggel gyűlöltem azokat, és nékem ellenségim
voltak.
23. Kísérts meg * engem, erős Isten; és lássad az én lelkemt;
próbálj meg engemet, és lásd meg az én goldolatimat;
24. És lásd meg, ha bosszúságodra való úton járok é, és hordozz
engemet tökéletes úton.