137. ZSOLTÁR.

Panaszok a Lévitáknak a Babilóniai fogságban.

1. A Babilonnak * folyóvize mellett ott ülünk vala, és sírunk vala; mikor megemlékeznénk a Sionról.

2. A fűzfákra felfüggesztjük vala hegedűnket, Babilónnak közepette.

3. Jóllehet ott ugyanazok, kik * minket fogva elvittek vala; kívánnak vala mi tőlünk vígasságos éneket, ezt mondván: Énekeljetek nékünk a Sionnak énekei közzűl!.

4. Mimódon éneklettünk volna az Úrnak énekét az idegen földön?

5. Ha elfelejtkezem rólad * óh Jérusálem; felejtkezzék el magáról az én jobbkezem!

6. Ragadjon az én nyelvem az én inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, és ha az én fő vígasságom a Jérusálemben nem lészen !

7. Emlékezzél meg Uram az Edomiták ellen * a Jérusálemnek # napjáról, kik ezt mondották: ## Rontsátok, rontsátok mind fundamentomig, valami abban vagyon!

8. Babilonnak * leánya, te is elpusztíttatol: Boldog lészen, valaki megfizet néked a te gonoszságordért, mellyel mi hozzánk voltál!

9. Boldog ember lészen, a ki megragadja, és a kősziklához veri a te * kicsiny gyermekeidet!