137. ZSOLTÁR.
Panaszok a Lévitáknak a Babilóniai fogságban.
1. A Babilonnak * folyóvize mellett ott ülünk vala, és sírunk vala;
mikor megemlékeznénk a Sionról.
2. A fűzfákra felfüggesztjük vala hegedűnket, Babilónnak közepette.
3. Jóllehet ott ugyanazok, kik * minket fogva elvittek vala;
kívánnak vala mi tőlünk vígasságos éneket, ezt mondván: Énekeljetek nékünk a
Sionnak énekei közzűl!.
4. Mimódon éneklettünk volna az Úrnak énekét az idegen földön?
5. Ha elfelejtkezem rólad * óh Jérusálem; felejtkezzék el magáról
az én jobbkezem!
6. Ragadjon az én nyelvem az én inyemhez, ha meg nem emlékezem
rólad, és ha az én fő vígasságom a Jérusálemben nem lészen !
7. Emlékezzél meg Uram az Edomiták ellen * a Jérusálemnek #
napjáról, kik ezt mondották: ## Rontsátok, rontsátok mind fundamentomig, valami
abban vagyon!
8. Babilonnak * leánya, te is elpusztíttatol: Boldog lészen, valaki
megfizet néked a te gonoszságordért, mellyel mi hozzánk voltál!
9. Boldog ember lészen, a ki megragadja, és a kősziklához veri a te
* kicsiny gyermekeidet!