46. RÉSZ.
Háláadása a népnek Isten oltalmáért.
1. A Kóráh * fijai között való Éneklőmesternek adatott a
halamóthra.
2. Az Isten a mi oltalmunk és erősségünk; és igen alkalmatos *
segítségünk a mi nagy nyomorúságinkban.
3. Ezokáért nem félünk, ha a föld megindulna is; és ha szintén a
hegek a tenge közibe * bémerülnek is.
4. Még ha zúgnak és felemelkednek is az ő * vizei: és ha annak
háborgása miatt a hegyek leomlanak is.
5. Az ő vizének folyási megvídámítják az Istennek városát, és a
felséges Istenek szent * lakhelyét.
6. Az Isten ő közepette * vayon, ennekokáért meg nem indúl:
megsegíti Isten őtet hajnal felé.
7. A Pogányok * felrohantak, az országok megindultak: de mihelyt ő
szót ada, ottan megcsendesedék a föld.
8. A seregeknek Ura velünk vagyon, a Jákóbnak Istene mi várunk!
9. Jöjjetek és lássátok meg az Úrnak cselekedetit, melly nagy
pusztaságokat szerzett a földön!
10. Ő szállítja le a hadakat mind a földnek határáig; eltöri * az
ívét és elrontja a kopját, és a szekereket tűzzel megégeti, ezt mondván:
11. Szünjenek meg és esmérjétek meg, hogy én vagyok az Isten;
ki felmagasztaltatom a pogányok között,
és felmagasztaltatom az egész földön.
12. A Seregeknek Ura velünk vagyon, és mi oltalmunk a Jákób Istene.