39. ZSOLTÁR.

Dávid vallástétele az ő türhetetlenségéről.

1. Dávid Zsoltára az Éneklőmesternek, tudniillik * Jedutunnak adatott.

2. Elvégezém magamaban, hogy megőrizzem az én utaimamt, hogy ne vétkezzem az én * nyelvemmel; megzabolázom az én számat, míg ahitetlen én előttem vagyon.

3. Megnémulék vesztegléssel és a jót is elhallgatom vala; mikor az én nyavalyám nevekednék.

4. Meghevűle az én szívem én bennem és az én gondolatomban felgerjede a tűz; és végre így szólék az én nyelvemmel.

5. Jelentsd meg, Uram, nékem az én végemet; az én napjaimnak * mértéke mennyi legyen; hogy megtudja, hogy csak ideig való vagyok.

6. Ímé egy tenéyrnyivé tetted az én napjaimat; és az én időm mint a semmi te előtted: Bizonyára merő * hijábavalóság minden ember, míglen él is!

7. Bizonyára mint az árnyék * úgy jár az ember; bizonyára csak hijába # szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja kicsoda éli meg azokat.

8. Azért én most mit várok Uram? minden bizodalmam te benned vagyon!

9. Minden év vétkeimből szabadíts meg engemet, és a bolondnak * szidalmazására ne vess meg engemet.

10. Megnémulék * és meg nem nyitám számat: mert te cselekedted azt.

11. Ved el én rólam a te ostorodat: mert a te kezednek fenyítéke miatt * én elfogytam.

12. Midőn megfedded az embert ah amisságért: megemészteted az ő szépségét, mint a molyt: Bizonyára hijábavalóság minden ember!

13. Hallgasd meg Uram, az én könyörgésemet, és vedd füleidbe az én kiáltásomat: az én könyhullatásimra ne vesztegelj; mert én te előtted jövevény * vagyok és zsellér, miképen minden atyáim voltak.

14. Szünjél meg én tőlem, hogy vehessek erőt, * minekelőtte elmennék, hogy azután ne legyek.