23. RÉSZ.
Jób megunván barátit, kíván Isten előtt ítéltetni.
Kinek felele Jób s monda:
2. Még most is keserűség az én beszédem: mivelhogy a rajtam való
csapás felülhaladja az én fohászkodásomat.
3. Vajha valaki azt cselekedhetné, hogy az Istent tudnám
megtalálni; bémennék szinte az ő székéig!
4. Szép renddel az én ügyemet előmondanám, és az én szájamat
bétölteném az én ártatlanságomnak * mentő erősségeivel.
5. Meghallanám micsoda beszédekkel felelne nékem, és megérteném,
mit mondana nékem.
6. Valyon az ő erejének nagy volta szerint perlene é velem? Nem;
sőt inkább ő adna nékem erőt.
7. Ott az igaz ő vele perelhet: én is azért magamat *
megszabadítanám örökké az én Ítélőbírámtól.
8. (Ímé napkelet felé megyek, és nincsen, ha pedig napenyészet
felé, nem vehetem eszembe őtet.
9. Avagy mikor észak felé cselekszik valamit, nem láthatom; elrejti
önmagát délre s nem láthatom meg.)
10. Minekutánna pedig az én útamat meglátná, s megpróbálna engemet:
mint az arany úgy jőnek ki ő előle;
11. Az ő nyomdokát * követte az én lábam, az ő útát megőriztem,
hogy arról el ne hajolnék.
12. Az ő ajakinak parancsolatját tőlem el nem taszítottam, és szokásom szerint az ő ajakinak beszédit
szívemben elrejtettem.
13. De valyon ha valakit ostoroz, kicsoda tilthatja meg őtet?
valamit az ő lelke kíván, szinte azt cselekeszi; *
14. Mert az ő én felőlem való dekrétomat elvégezi, és e féle
büntetés sok vagyon őnála.
15. Annakokáért rettegek az ő színe előtt, és mikor csak
gondolkodom is róla, félek tőle;
16. Mert az erős Isten megtörte a nyomorúság által az én szívemet,
és a Mindenható * megrettentett engemet;
17. Mivelhogy még a nyomorúságok előtt ki nem vágattattam, sem
pedig az én orczám elől a homályt * el nem rejtette.