16. RÉSZ.

Jób panaszkodik nyomorult állapotjáról: és ártatlan voltával biztatja magát.

Felele pedig Jób, s monda:

2. E féle dolgokat sokakat hallottam: de ti mindnyájan ártalas * vígasztalók vagytok.

3. Valyon vége vagyon é már a te * hijábavaló beszédidnek? avagy micsoda haragitott meg téged hogy nékem így felelsz?

4. Én is valyon úgy szólnék é, mint ti? ha a ti lelketek volna az én lelkem helyén, ti ellenetek sok beszédekkel szólnék é? avagy csóválnám * é ti rajtatok fejemet.

5. Bizonyára az én számmal megerősítenélek titeket, és az én ajakimnak vígasztalásai megkissebbítenék a ti fájdalmaitokat.

6. Ha szólok is, az én keserűségem meg nem szünik; ha veszteglek is, micsoda nyavalya távozik el tőlem?

7. Sőt mostan fáraszt engemet: elpusztítád Uram egész * háznépét.

8. Hogy sömörgössé * tevéd az én testemet, az én fájdalmimnak bizonysága az: és az én rajtam lévő ösztövérségem az én orczámon bizonyságot tészen!

9. Az Úrnak haragja szaggat engemet, mintha halálosképen gyűlölne engemet, csikorgatja az ő fogait ellenem: mint az én * ellenségem az ő szemeinek fényét reám meresztette.

10. Az én ellenségim ellenem az ő szájokat feltátják, és nagy gyalázatosképen arczúl csapdosnak engemet, ellenem öszvegyülvén.

11. Adott engemet az erős Isten amaz álnokoknak, és a hitetlenek * kezekbe ejte engemet.

12. Csendességben valék: de az isten megronta engemet, és nyakszirton ragadván, ugyan eloszlata engemet: és önmagának czélnak tőn engemet.

13. Az ő lövői * körűlöttem állnak; az én veséimet meghasítja, és nem kedvez; az én epémet a földre ugyan kiontja.

14. Én reám rohan, s egyik nyavalya a másikat * ott éri; és ellenem támad mint egy hatalmas.

15. Hitvány ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, * és porral # hintém bé az én fejemet.

16. Az én orczám a sírás miatt sárossá lett: és az én szemeimre * halálnak árnyéka szállott.

17. Noha erőszaktétel * nem találtatott az én kezemben: azokáért az én Isgtenem előtt való könyörgésem tiszta.

18. Óh te föld, bátor az én vérontásomat el ne fedezd, és bátor az én kiáltásomnak ne legyen semmi helye.

19. Még most is ímé az égben * vagyon az én bizonyságom: és az én dolgaimnak tudója ímé a magasságban vagyon!

20. Csúfolnak * engem az én barátim: az Isten előtt könnyeznek az én szemeim.

21. Hogy ítélje meg az embernek Istennel való ügyét mint az embernek fija az ő barátjával való perlődését;

22. Mert kevés * esztendők engedtettek nékem és azon az úton megyek, a mellyről vissza nem térek.

23. Az én lelkem megromlott, napjaim megrövidültek, és a koporsók készen vagynak nékem.