11. RÉSZ.

Sófár Jóbot kémutatással a vakmerőséggel vádolja, és megbánásra inti.

Felele Jóbnak a Naámabeli Sófár, s monda:

2. A vagy nem kell é megfelelnünk a te sok beszédidre? avagy a csácsogó ember lehet é igaz?

3. A te hazugságid miatt az embereknek kell é hallgatniok? És nem kell é senkinek szégyennel illetni tégedet, ki egyebeket csúfolsz?

4. Mert azt mondád: Tiszta * az én életem, és tiszta vagyok a te szemeid előtt.

5. De vajha az Isten szólana, és megnyitná ajakit te ellened!

6. Hogy megjelentené néked az ő elrejtett titkos bölcsesége által, hogy a te hamisságodnak kétszer nagyobb büntetést érdemlenéd a törvény szerint, melly dolgot végy eszedbe, ha az Isten meg akarna büntetni, hogynem mint e jelenvaló bünttésed.

7. Valyon az Isten bölcseségének mélységét megtalálhatod é? avagy a Mindenható bölcseségének mindenestől fogva végére mehetsz é.

8. Melly magasabb a magas egeknél, s mint cselekedhetel tehát? mélyebb minden mélységnél, s miképen mehetsz végére?

9. Hosszabb annak mértéke a földnél; és szélesebb a tengernél.

10. Ha ki akar vágni, vagy bérekeszteni, vagy egybegyüjteni; kicsoda állhat néki ellene?

11. Holott ő jól esméria * csalárd embereket, és jól látja az álnokságot; hogy lehetne azért, hogy ezt eszébe nem venné?

12. Hogy a bolond legyen értelmes ember: az ember, mondom, melly tudatlanságban születtetik, mint a vadszamárnak fija?

13. Ha a te szívedet hozzá készítetted: a te kezeidet ő hozzá kiterjesszed.

14. Ha álnokság vagyona te kezedben: messze távoztasd azt, és ne hagyjad, hogy a te hajlékidban lakozzék * a gonoszság.

15. Akkor, mikor a bűnből felemelénded a te orczádat: kétség nélkűl erős lészesz és nem * félsz;

16. Mert a te háborúságidról elfelejtkezel, és mint a meg nem térendő elfolyt vizekről, úgy emlékezel meg.

17. És a délszínnél fényesebb * időd támad, a nyomorúságból kirepülsz, és a reggeli világossághoz hasonlatos lészesz.

18. Bízzl azért míglen a reménység tart! hogyha a te életedet megvizsgálándod; bátorságban * nyughatól.

19. És mikor nyugszol, senki meg nem rettent * tégedet: sőt sokan néked könyörögnek.

20. A gonoszoknak pedig kevély tekintetek * elfogy, mikor a megszabadulásnak úta elvétetik tőlök, és az ő reménységek az ő halálokkal együtt elvész.