9. RÉSZ.

Jób menti magát Bildád ellen.

Felelvén pedig Jób, monda:

2. Igaz dolgo, jól tudom hogy úgy vagyon: mert mimódon lehetne igaz a halandó ember, ha az erős Istenhez * hasonlíttatnék:

3. Ha akar perelni ő vele; néki ezer közzűl is egy meg nem felelhet;

4. Mert az Isten bölcs az ő szívében, és erejében hatalmas. Kicsoda az, a ki ő ellene szívét megkeményíti; és * békességben maradhatna?

5. A melly Isten, helyekről elmozdítja a hegyeket, úgy hogy az emberek csak eszekbe se vegyék, a ki azokat az ő haragjának idején felforgatja:

6. És a ki a földet helyéből kimozdítja, úgyannyira hogy az ő oszlopi megrendüljenek;

7. A ki a napot ha megtiltja, * fel nem kél, és a csillagokat bépecsétli.

8. A ki csak önmaga terjesztette ki az egeket, * és a tengernek hatalmát lába alatt tapodja.

9. A ki teremtette a gönczöl * szekerét, a kaszahúgyot és a fiastyúkat, és a dél felé való mi tőlünk elrejtett csillagokat.

10. A ki nagy dolgokat * cselekeszik, és megfoghatatlanokat, és csudálatosokat, és számlálhatatlanokat.

11. Ímé, ha elmegyen is én mellettem: mindazáltal nem láthatom meg; ha általmegyen is rajtam, mindazáltal eszembe nem veszem őtet.

12. Ha mit elragad: kicsoda kénszeríti arra, hogy visszaadja azt? és kicsoda mondhatja néki: * Mit cselekeszel?

13. Hogyha az Isten nem nem téríti az ő haragját, az ő birodalma alatt a kevélységnek oltalmazói megtörettetnek.

14. Mennyivel kevésbé felelgethetnék én őnéki? és micosa válogatott beszédekkel állhatnék szembe vele?

15. Kinek én meg nem felelhetnék, ha szintén igaz volnék is, hanem inkább az én ítélőbirámtól bocsánatot kérek.

16. Ha ötet ingerlem, valyon megfelel é nékem? Nem hihetem, hogy az én szómat meghallgatná.

17. Ki megrontana engem forgószélnek háborújával, * és az én sebeimet minden ő kára nélkűl megsokasítaná!

18. Nem hagyna csak lélekeztet is vennem, hanem keserűséggel bétöltene engemet.

19. Hogyha erővel vele tusadonám, ímé ő igen erős; ha törvénnyel kisértem, kicsoda lészen prókátorom?

20. Ha igaznak állatnám magamat lenni; az én szájam * kárhoztatna engemet; ha tökéletesnek: bűnösé tenne engemet.

21. Tökéletes * vagyok, nem vádol engem az én lelkem: mindazáltal utálom mégis életemet.

22. Ezokáért azt mondom: A tökéletest szintúgy, mint a gonoszt, megemészti az Isten;

23. Mert az ő ostorával hamar megöl, és az ártatlanoknak próbáltatásokat neveti.

24. A föld pedig adattatik a hitetlen ember birodalmába, ki az ő Bíráinak orczájokat elfedezi; ha Isten ezt nem cselekeszi, valyon kicsoda egyéb?

25. Az én életemnek napjai pedig gyorsabbak lőnek a * pályafutónál, hamar elfutának, és e világi jóban nem lőn részek.

26. Elmulának, mint a könnyen folyó hajók, vagy mint az ételre repülő saskeselyű.

27. Ha azt mondom: No elfelejtkezem az én panaszolkodásimról, elhagyom az én haragomat, és én magamat megvídámítom.

28. Mindjárt rettegek az én sok fájdalmimtól; megesmérvén, hogy engemet meg nem tisztítasz.

29. Sőt mint az istentelennek, dolgom úgy lészen; miért munkálkodjam * tehát hijába.

30. Ha én magamat * hóvízzel megmosom is, és szapannal megtisztítom is az én kezeimet:

31. Ugyan e verembe taszítanál engemet, és az én ruháim is utálnak engemet.

32. Jóllehet az Isten nem ember, mint én vagyok, hogy néki * megfellhetnék, és ketten perbe állanánk.

33. És nincsen mi közöttünk igazlátó, ki az ő kezét közbe vethesse mind kettőnk között.

34. És a ki az ő vesszejét rólam elvehetné, és az ő rettentését, hogy engemet meg nem háborítana:

35. Mindazáltal szólók és az Úrtól nem félek; mert nem annyira * vádol engemet az én lelkemesméreti.