7. RÉSZ.
Jób szól békételenül.
Avagy nem elhatároztatott * ideje vagyon é az embernek e földön, és
mint a béresnek # napja, nem olyan é az embernek ideje?
2. Miképen a fáradt szolga kívánja az árnyékot, és miképen a béres
várja az ő munkájának végét:
3. Azonképen lőn az én dolgom, hogy élném a nyomorúságos
hjónapokat; de még az éjszakák is * bántásimra rendeltettek nékem.
4. Mikor lefekszem, azt mondom: Valyon mikor kelek fel, és mikor
mulik el az éjszaka? Úgyannyira terheltetem az én gondolatimmal mind
virradtáig!
5. Az én testem férgekkel, és a sok fekélyeknek megszáradott *
korpájával mintegy porral ugyan felruháztatott, az én bőröm meghasadozott és a
fekélyek miatt ugyan elolvadott.
6. Az én életemnek napjai gyorsabbak voltak a takácsnak kaikáinál,
és reménységemen kívűl elmulának.
7. Emlékezzél meg, Uram, (holott az én életem ollyan mint egy *
szél,és az én szemem ismét a világi jót nem látaj:
8. És senki az ő fényes szemével azután engem nem lát) és a te
szemeiddel tekints reám, hogy többé ne éljek!
9. Miképen a felhő elmulik és elmegyen; így a koporsóba száll, nem
jő többé fel a nyomorúságra;
10. Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és meg nem esméri őtet
többé az ő helye.
11. Ezokáért én sem tiltom meg az én szájamat, hanem szólok az én
lelkemnek fájdalmában, és panaszolkodom az én szívemnek keserűségében.
12. Uram! Valyon ollyan vagyok é mint a tenger? avagy mint a *
czethal, hogy ellenem ugyan strázsát állasz?
13. Mikor ezt mondom: Az én nyoszolyám engem megvígasztal, az én
panaszkodásomat az én ágyasházam megkönnyebbíti:
14. Akkor * rettentesz meg engem álmokkal, és látásokkal háborítasz
meg engem.
15. Úgyannyira, hogy az én lelkem választja a megfojtatást és a *
halált, inkább mint az én csontaimat.
16. Mellyeket utálok, hogy hosszú ideig ne éljek? Távozzál el,
Uram, én tőlem: mert * az én életemnek napjai # csak nyomorúságosok!
17. Valyon micsoda az ember * hogy őtet illy nagyra bcsülöd, és a
te szívedet ő reá veted,
18. És hogy reggeli időkben meglátogatod őtet, és minden szempillantásban
próbálod őtet.
19. Míglen nem fordítod el rólam haragos szemeidet? Nem távozol é
csak addig is el tőlem, míglen az én nyálamat elnyelném?
20. Vétkeztem: * de mit cselekedhetném te veled, óh embereknek
őrizője! Miért tettél ki engemet magadnak mint egy tárgyat, annyira, hogy
életem is nékem terhemre legyen?
21. Sőt inkább miért nem kegyelmezel meg az én vétkemnek, és nem
törlöd el az én álnokságomat, holott immár szintén a porban fekszem? avagy
miért hogy jó idején engem meg nem kerestél, hogy most ne élnék?