6. RÉSZ.

A fejsze úsz: a Síriaiak vaksággal verettetnek: éhség Samariában: Elizeus halálra kerestetik.

Mondának pedig a Próféták fijai Elizeusnak: Ímé ez a hely, mellyben nálad lakunk, * igen szoros nékünk.

2. Hadd menjünk el,  kérlek a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, mellyben lakjunk. Kiknek monda: Menjetek el.

3. És monda egy ő közzűlök: Nyugodjál meg rajta, kérlek és jöjj el te is a te szolgáiddal. És ő monda: Én is elmegyek.

4. És elméne velek. És menének a Jordán mellé, és fákat vágnak vala.

5. Lőn pedig, mikor egy közzűlök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, édes uram, ezt is kölcsön kértem vala!

6. És monda az Isten embere. Hová esék? És megmutatá náki a helyet, és levága egy fát, és oda veté, és fenn kezde úszni a vas.

7. És monda: Vedd ki, és kinyujtván kezét kivevé azt.

8. A Síriabeli Király pedig hadakozik val Izráellel, és tanácsot tarta az ő szolgáival mondván: Illyen s illyen helyen lészen az én táborom.

9. Annakokáért külde az Isten embere az Izráel Királyához, mondván: Meglásd, hogy azon a helyen által ne menj, mert oda mennek alá a Síriabeliek.

10. Elkülde azért Izráel Királya arra a helyre, mellyről szólott vala néki az Isten embere, és őtet megintette vala, és megoltalmazá magát attól, nem egyszer, sem kétszer.

11. Megháborodék pedig ezen a Siriabeli Királynak szíve, és összegyüjtvén az ő szolgáit monda nékik: Miért nem moindjátok meg nékem, kicsoda legyen közzűlűnk az Izráel Királyának prátjára való?

12. Akkor monda egy az ő szolgái közzűl: Nem attól vagyon uram Király, hanem Elizeus * Próféta, ki Izráelben vagyon jelenti meg az Izráel Királyának a beszédeket, mellyeket te titkos házadban beszélsz.

13. Monda a Király: Menjetek el és lássátok meg hol vagyon, hogy reá küldjek és elhozassam őtet. És megjelenték néki mondván: Ám Dótánban vagyon.

14. És külde oda lovakat és szekereket és nagy sereget: kik elmenének éjjel, és körülvevék a várost.

15. Felkelvén pedig jó-reggel az Isten emberének szolgája, kiméne és ímé a seregek körülvették vala a várost, és a lovak és a szekerek. És monda néki az ő szolgája: jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk?

16. Felele ő: Ne félj. Mert többen vagynak a kik velünk vagynak, hogynem mint a kik ő velek.

17. És könyörge Elizeus, és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, és meglátá! és íímé a hogy rakva vala tüzes * lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.

18. És mikor azok ő reá alámennének, könyörge Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg, kérlek, ezt anépet * vaksággal. És megveré őket vaksággal az Elizeus kívánsága szerint.

19. Monda azért néki Elizeus: Nem ez az út, sem a város: jertek el én utánnam, és ahoz a férjfiúhoz viszlek titeket a kit kerestek. Így vivé * őket Samariába.

20. Lőn pedig, mikor bémentek volna Samariába; monda Elizeus: Óh * Uram nyisd meg ezeknek szemeiket, hogy láddanak. És megnyitá az Úr az ő szemeiket, és látának; és ímé Samariának közepette valának.

21. Monda pedig az Izráel Királya Elizeusnak, mikor látta volna őket: Levágassam é őket? Levágassam é, édes Atyám?

22. És monda: Ne vágasd. Azokat vágasd le, kiket a te fegyvereddel és kézíveddel fogtál ; sőt inkább tégy kenyeret és * vizet eleikbe, hogy egyenek és igyanak, azután menjenek el az ő urokhoz.

23. Készíte azért nékik nagy lakodalmat: és minekutánna ettek és ittak volna, elbocsátá őket. Ők pedig elmenének az ő urokhoz; és többé nem kezdének a Síriabeli seregek az Izráel földére menni.

24. Lőn pedig azután, öszvegyüjté Banhadád Síriának Királya minden seregeit, és felméne és megszállá Samariát.

25. Lőn azért igen nagy éhség Samariában; mert ime mind addig alatta valának a városnak, mígnem egy szamár fejet nyolczvan ezüst garason vennének: és egy véka galambganéjt * öt ezüst garason.

26. És lőn mikor az Izráel Királya a kerítésen  széllyeljárna, egy asszony kiálta ő hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram Király!

27. A Király monda:; Az Úr nem segít meg téged: én pedig mimódon segíthetnélek meg? A szérűről é vagy a sajtóról segéljelek meg?

28. Monda annakfelette néki a Király: Mit akarsz? Monda az: Ez asszony modotta vala nékem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg őtet ma, az én fiamat pedig holnap együk meg.

29. Megfőzénk * azért az én fiamat és megettük őtet. Másodnap mondék néki: Add ide a te fijadat, hogy azt is együk meg, és ő elrejté az ő fiját.

30. Mikor azért hallotta volna a Király az asszony beszédét; megszaggatá az ő ruháit, mikor a kerítésen előmenne, mellyet mikor a község meglátott volna, ímé zsákruha vala az ő testén belől.

31. És monda a Király: Bátor az Isten így büntessen meg, vagy annál is inkább, ha Elizeusnak a Sáfát fijának feje ma el nem esik!

32. (Elizeus pedig ül vala az ő házában és együtt ülnek vala vele a Vének): És elküldé a Király egy férjfiat elől; minekelőtte pedig hozzá jutott volna a követ, monda Elizeus a Véneknek: Látjátok é hogy ide küldött a * gyilkosnak fija, hogy fejemet vétesse? Lássátok meg, hogy mikor eljövénd a követ, zárjátok bé az ajtót, és szorítsátok meg őtet az ajtóban: Avagy nem az ő ura # lábainak csúszogása vagyon é ő utánna.

33. Mikor még velek beszélne, ímé a követ alámegyen hozzá, és monda: Ímé e veszedelem az Úrtól vagyon, miért várnám tovább * az Urat.