3. RÉSZ.

Elizeus a Moáb ellen indult három Királyokat csudatétellel bátorítja.

Jórám * pedig Akhábnak # fija kezde uralkodni Izráelen Samariában, Jósafátnak a Júdabeli Királynak tizennyolczadik  esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig.

2. És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt: de nem annyira, mint az ő attya és annya: mert elrontá a Baálnak * képét mellyet az ő attya csinált vala.

3. De mindazáltal követé Jéroboámnak Nébát * fijának bűneit, ki vétekbe ejtette vala az Izráelt; és el nem távozék azoktól.

4. Mésának pedig a Moáb Királyának nagy sok barma vala, és ád vala adóba az oz Királyának százezer bárányt és százezer kost, mind gaypjastól.

5. Lőn pedig, mikor megholt volna Akháb, elszakada a Moáb * Királya az Izráel Királyától.

6. Kiméne azért a napon Jórám Király Samáriából és megszámlálá az egész Izráelt.

7. Elméne pedig és külde  követeket Jósafáthoz a Júdabeli Királyhoz, kik ezt mondanák néki: A Moáb Királya * elszakadt tőlem; eljössz é velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te: úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovaim, minta a te lovaid.

8. És monda: Melly úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útán.

9. Elmene azért az Izráel Királya és a Júda Királya   , és az Edom Királya: és mikor kerengettek volna az úton hét napig; nem lőn a tábornak vize, sem a velek való barmoknak.  *

10. És monda az Izráel Királya: Jaj, jaj; mert az Úr hívta egybe a három Királyt, hnogy a Moáb kezébe adja őket.

11.És monda Jósafát: Vagyon é itt az Úrnak Prófétája, hogy tanácsot kérdjünk az által az Úrtól? Felele egy az Izráel Királyának szolgái közzűl, és monda: itt vagyon Elizeus * Sáfátnak fija, ki Illyésnek vizet tölt vala kezeire.

12. És monda Jósafát:  vagyon annál az Úrnak # beszéde. Alámenének azért hozzá az Izráel Királya és Jósafát, és az Edom Királya

13. És monda Elizeus az Izráel Királyának: Mi gondom vagyon nékem veled? Menj el a te atyádnak és anyádnak * Prófétáihoz. És monda néki az Izráel Királya: Ne hozd elő azokat; mert az Úr öszvegyüjtötte e három Királyokat, hogy Moábnak kezébe adja őket.

14. Monda pedig Elizeus: Él a seregeknek Ura, ki előtt állok, hogyha Jósafátnak a Júda Királyának személyét nem nézném, téged nem * néznélek, reád sem tekintenék

15. Most azért hozzatok nékem egy éneklőt; és mikor énekelne előtte az éneklő, az Úrnak Lelke lőn ő rajta.

16. És monda: Ezt mondja az Úr: Csinálj e patakban sok árkokat;

17. Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok semmi szelet, esőt sem láttok: de mindazáltal e patak megtelik vízzel, honnét ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok.

18. Kevés pedig még ez az Úrnak szemei előtt, hanem a Moábot is * kezetekbe adja.

19. És megvertek minden kulcsos várost, és minden szép várost, és minden jótermő fákat levagdaltok, és minden kútfőket bétöltötök: és minden jó szántóföldet béhánytok kövekkel.

20. Lőn pedig reggel, * mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jőnek vala Edomnak útáról, és megtelék a föld vízzel

21. Hallván pedig az egész Moáb, hogy feljöttek volna a Királyok ő ellenek vívni: egybegyülének mindnyájan, kik fegyvert köthetnek vala fel, és megállanak az ő tartományoknak határán.

22. És felkelének reggel, mikor a nap feljött volna a vizekre, és láták a Moábiták, hogy ő ellenekbe az a víz veresellenék, mint a vér.

23. És mondának: Vér ez! megvívtak a Királyok egymással, és megölte kiki az ő felebarátját! Siess azért most a prédára óh Moáb!

24. És mikor az Izráel táborához jutatottak volna; feltámadának az Izráeliták, és megverék a * Moábitákat, és megfutamodának előttök; és megverék a Moábitákat még az ő tartomáynokban is.

25. És városaikat leronták, és ajó szántóföldekre kiki mind követ * hánya, és bétölték a mezőt kövekkel, és minden kútfőket bédugának, és minden jótermő fákat levágának úgyannyira hogy csak a Kir- Harésetnek kőfalait hagyák fenn: körülvevék pedig azt a parittyások, és azt is megverék.

26. Látván pedig a Moáb Királya, hogy meggyőzettetnék a viadalban, maga mellé vőn hétszáz fegyvert fogható férjfiakat, hogy az Edom Királyára rohanna, de nem lehete.

27. Vevé azért az ő elsőszülött fiját, ki ő helyette uralkodandó vala, és égőáldozatul megáldozá * a kőfalon. Melly dolgon az Izráel népe igen megháborodék: annakokáért  elmenének és megtérének az ő földökbe.