3. RÉSZ.

Salamonnak házassága, országlása: könyörgése és bölcs ítélete.

Sógorságát vete pedig Salamon Faraóval az Égyiptombeli Királlyal: és elvevé a Faraó leányát, és hozá * Dávidnak városába míg elvégezné az ő # házának és az Úr házának ép1tését a Jérusálemnek kőfalát köröskörűl.

2. De a község áldozik vala a * magas helyeken; mert nem építettet vala ház az Úr nevének mind ez ideig.

3. Szereté pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak az ő attyának * parancsolatiban, csakhogy a magas # helyeken áldozik vala, és ott szerez vala jóillatot.

4. Mikor annakokáért  Gibeonba * ment volna a Király, hogy ott áldoznék mivelhogy ott vala a magasságon épített fő # oltár;  és Salamon azon az oltáron áldozott volna egészen égőáldozatúl ezer barmot:

5. Megjelenék * Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj a mit akarsz hogy adjak néked.

6. És monda Salamon: Te a te szolgáddal és az én attyámmal Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, a miképen ő is járt előttes híven, igazán, * és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, ki az ő királyiszékiben ül, a mint e mai napon megtetszik.

7. És most, óh én Uram Istenem, te tettél engemet szolgádat Királlyá, Dávidnak az én atyámnak helyette. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, és nem tudok a nép előtt kimenni és béjöni.

8. És a te szolgád a te néped között Gondviselő, a mellyet magadnak választottál; e nagy számú nép közt, melly meg nem számláltathatik, * meg sem irattathatik a sokaság miatt.

9. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, * hogy tudja megítélni a te népedet, hogy tudjon választást tenni a jó és gonosz között, mert kicsoda ítélheti meg azt a sok számú népedet.

10. És tetszék e beszéd az Úrnak szemei előtt, hogy Salamon illyen dolgot kért volna.

11. Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél magadnak gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkeket, hanem kértél értelmet az ítélettételre:

12. Ímé a te beszéded szerint cselekedtem; ímé néked adtam bölcs és értelmes szívet, * úgyannyira hogy hozzád hasonló nem volt te előtted, és utánnad sem támad hasonló.

13. Sőt még azt is a mit nem kértél megadtam néked, tudniillik  mind gazdagságot, * mind dicsőséget, úgyannyira hogy ne legyen hozzád hasonló senki a Királyok között, minden te idődben.

14. És ha az én útaimon járándaz megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen járt * a te atyád Dávid: meghosszabbítom életednek idejét.

15. És mikor felserkent volna Salamon; ímé megemlékezék az álomról: és méne Jérusálembe, és álla az Úr szövetségének ládája * eleibe: és áldozék égőáldozatokat, és készíte háláadó-áldozatokat:  szerze annakfelette lakodalmat minden szolgáinak.

16. Akkor jövének a Királyhoz két tisztátalan sszonyok, és megállának előtte.

17. És monda az egyik asszony: Kérlek édes uram, hallgass meg engemet: Én és ím ez asszony egy házban lakunk, és szültem ő nála azon házban.

18. Lőn pedig harmadnappal az én szülésem után, szüle ez asszony is, és együtt valánk: nem vala idegen senki velünk azon házban, hanem csak mi ketten valánk azon házban.

19. Meghala pedig ez asszonynak fija éjszaka; mert megnyomta vala azt.

20. És felkele éjfélkor, és elvivé az én fiamat mellőlem (a te szolgálóleányod pedig aluszik vala) és fekteté azt maga mellé, az ő megholt fiját pedig én mellém fekteté.

21. Mikor pedig reggel felkeltem volna, hogy megszoptatnám az én fiamat: ímé tehát megholt; és jól megnézegetném reggel, látám, hogy nem az én fiam volna, kit én szültem vala.

22. Monda pedig a másik asszony: Semmiképen nem, hanem az én fiam az, a ki él, a te fijad pedig az a ki megholt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki megholt, és az én fiam az a ki él. És e képen vetekednek vala a Király előtt.

23. Akkor monda a Király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és te fijad az, a ki megholt. És amaz ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fijad az a ki megholt, és én fiam az a ki él.

24. Monda annakokáért  a Király: Hozzatok fegyvert nékem; és hozának fegyvert a Király eleibe.

25. s monda a Király: Vágjátok két részre amaz eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak.

26. Monda pedig az asszony , a kié vala az eleven gyermek a Királynak, mivelhogy az ő gyermekét sz1vesen szánná: Kérlek édes uram, adjátok * néki az eleven gyermeket, és ne öljétek meg azt. A másik pedig azt mondja vala: Se enyim se tiéd ne legyen, vágjátok ketté.

27. Akkor felele a Király és monda: Adjátok amannak az eleven gyermeket, és meg ne öljétek azt: mert az az annya.

28. És mikor hallotta volna egész Izráel ezt az ítéletet, * mellyet tett vala a Király: félék a Királynak orczáját: mert látták hogy Isten bölcsessége vagyon az ő szívében, az ítélettételre.