18. RÉSZ.
Absolonnak veszedelme.
Megszámlálá pedig Dávid a népet, melly vele vala, és Főhadnagyokat
s Századosokat rendele közöttök.
2. És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb * hadnagysága alatt,
és harmadrészét Séruja fijának # Abisainak, Joáb attyafijának hadnagysága
alatt, harmadrészét biza a Gitteus & Ittai kezébe. És monda a népnek a
Király: ugyan én magam is elmegyek veletek.
3. De a nép monda: Ne jöjj, mert ha valahogy mi megfutamodunk,
semmit velünk nem gondolna, és ha hasonféle meghal is közzűlünk, mi velünk nem
gondolnak. Te pedig tészesz annyit, mint mi * tizezeren: Jobb azért, hogy te a
városból légy nékünk seegítséggel.
4. Monda azért néki a Király: A mi néktek jónak tetszik, én azt
mívelem; Mgálla azért a Király a kapuban és az egész sereg megyen vala ki
százanként és ezerenként.
5. Parancsolta pedig a Király Joábnak, Abisainak és Itainak,
mondván: Az én fiammal Absolonnal * én érettem gyengén cselekdjetek; hallá
pedig ezt mind az egész had mikor a Király mindenik Hadnagynak paransola Absolon
felől.
6. Kiméne azért a nép a mezőre az Izráel serege eleibe, és
megütközének az Efraim erdejénél.
7. És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgáitól; és lőn ott
nagy veszedelem az napon, úgymint húszezer ember halála.
8. És elszéledének a viadalban mindenféle nagy messze földig; és a
nép közzűl sokkal többet emészte meg az erdő, hogynem mint fegyver az napon.
9. Találkozék pedig Absolon a Dávid szolgáira: Absolon egy öszvéren
szalad vala, és béfuta az öszvér a nagy sűrű cserfák közzé és felakada fejénél
fogva egy cserfára, és függ vala az é között és a föld között, mikor elment
volna alóla az öszvér, a mellyen ül vala.
10. Kit mikor egy ember meglátott volna, hírré adá Joábnak és
monda: Ímhol látám Absolont, hogy egy cserfára felakadott.
11. Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: Ímé
láttad, s miért nem ölted meg ugyan ott, levetvén őtet a földre: és én dolgom
volt volna azután, hogy megajándékoztalak volna tíz ezüst garassal, és egy
vitézi övvel.
12. Monda az ember Joábnak: Ha szinte mindjárt kezembe ezer
ezüstpénzt adnál is, nem ölném meg a Király fiját; mert a mi fülünk hallására
parancsolá meg a Király néked, Abisainak, és Ittainak, ezt mondván:
Megoltalmazzátok: senki az * én fiamat Absolont ne bántsa.
13. Azért magamnak kereestem volna nyavalyát vele; mert a Király
eltt semmi nem lehet elfedezve; sőt még te is reám támadtál volna érette.
14. Monda azért Joáb: No, mit állok előtted? Vőn azért három nyilat
kezébe, és Absolonnak szívébe lövé, ki még eleven vala a cserfának * közepén.
15. Körűlfogák annakfelette a Joáb fegyverhordozó szolgái tizenk és
által verék Absoont, és megölék * őtet.
16. Trombitát fújtata azután Joáb, és megtére a nép Izráelnek
üzéséből, mert megtiltá Joáb a népet.
17. Fogák pedig Absolont, és veték őtet az erdőn egy nagy verembe,
és nagy rakás követ * hányának reá; és az Izráel mind elszalada, kiki az ő
sátorába.
18. Gondolt vala pedig Absolon egy dolgot; és még éltében emelt
vala magának valami oszlopot a Király völgyében. Mert ezt mondja vala: Nincsen
nékem olly * fiam, kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot
a maga nevére nevezé; mert hívattatik Absolon oszlopának mind e mai npaig.
19. Monda pedig Akhimás, * Sádók fija: Majd elfutok én, és
megmondom a Királynak, hogy megszabadította az Úr őtet az ő ellenségeinek
kezekből.
20. És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mond meg
a hírt, ma ugyan * ne mond meg, mivelhogy a Király fija megholt.
21. Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mond meg a Királynak a
mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joábnak, és elfutamodék.
22. És szóla ismét Akhimás, Sádók fija, és monda Joábnak: Jó volna
é ha én is elfutnék Kúsi után? Monda Joáb: Miért futnál jó fiam, ha semmi egyéb
hírt nem vihetsz?
23. Monda ismét: No valami, de én is elfutok; monda néki: Ám fuss
el. Elfutamodék azért Akhjimás a síkon való úton, és meghaladá músit.
24. Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az őrálló felálott
vala a kapu padlására a kőfalon felűl: felemelvén pedig szemeit, látá hogy egy
ember igen futna csak egyedűl.
25. Kiálta azért az őrálló, és megmondá a Királynak, és monda a
Király: Ha egyedűl jő, követség vagyon az ő szájában, és az jöttön-jövén,
elközelíte.
26. Látá pedig az őrálló, hogy más ember is igen futna, és
megkiáltá az őrálló a kapunállónak, és monda: Ímhol más ember is fut egyedűl.
Akkkor monda a Király: Az is hírmondó.
27. Monda ismét az őrálló: A mint látom, az elsőnek szintén ollyan
a futása * mint Akhimásnak a Sádók fijának: és monda a Király: Jámbor ember az,
és jó hírrel jő.
28. Kiáltván azért Akhimás, monda a Királynak: Békesség, és
meghajtá magát arczal a földre, a Király előtt, és monda: Áldott a te Urad
Istened, ki kezebe adta az embeeket, kik felemelték kezekeet az én uram ellen a
Király ellen.
29. Monda akkor a Király: Békével vagyon é Absolon * fiam? Felele
Akhimás: Látám hogy nagy bódulás vala, mikor Joáb a Király szolgáját, és
engemet is te szolgádat elkülde; de nem tudom azután mi lett.
30. És monda a Király: Eredj tova és állj ott; elébb méne azért és
megálla.
31. És azonközben Kúsi * előálla, és monda Kúsi: Ezt izenik a
Királynak az én urmnak, hogy az Úr az ő igaz ítélete szerint megszabaditott ma
téged mindeneknek kezekből, kik ellened támadtak volt.
32. Monda a Király Kúsinak: Békével vagyon é * Absolon az én fiam?
Felele Kúsi: Ollyanok legyenek az én uramnak a Királynak minden ellenségei, és
valakik te ellened gonoszúl feltámadnak, mind a te fiad.
33. És megháborodék a Király és felméne a kapu felett való
vacsoráló házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam *
Absolon! édes fiam, édes fiam Absolon! bár én holtam volna meg te éretted,
Absolon édes fiam, szerelmes fiam!