15. RÉSZ.

Absolon kikergeti országából Dávidot.

Lőn pedig annakutánna szerze magának Absolon * szekereket, kovakat, és ötven embereket, kik ő előtte járnának.

2. Reggel pedig felkelvén Absolon, megáll vala au útfélen a kapuban, és mindent valakinek dolga vala, hogy a Királyhoz menne igaz ítéletet kérni, hozzá szőlít vala Absolon, és megkérdezi vala: Micsoda városból való vagy te? És mikor az megfelelvén, ezt mondaná: Izráelnek egy nemzetségéből való a te szolgád;

3. Mond vala néki Absolon: Ímé a te beszéded mind jó, és mind igaz; de ki hallgasson meg téged, arra senkit a Király nem rendelt.

4. Mondja vala ismét azonközben; Vajha valaki engemet tenne itélőbíróvá e földön, és én hozzám jőne minden ember, a kinek valami ügye és pere volna, igazat tennék néki;

5. Mikor pedig valaki hozzá megyen vala is, és fejet hajt vala néki, azonnal kezét nyujtja vala, és azt megfogja vala, és megcsókolja vala.

6. De e képen cselekedék Absolon az egész Izráellel, valakik igaz ítéletért a Királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fijainak szíveket alattomban hozzá hajtja vala.

7. Kőn pedig negyven esztendő felé, monda Absolon a Királynak: Hadd menjek el és tekjesítsem meg a fogadást * Hebronban, mellyet fogadtam az Úrnak:

8. Mert fogadást fogadott a te szolgád, mikor Gessurban laknám, melly Siriában vagyon, ezt mondván: Ha valóban haza viszen engemet az Úr Jérusálembe, az Úrnak szolgálok.

9. Monda néki a Király: Menj el békével! és felkelvén elméne Hebronba.

10. Kémeket külde pedig azonközben Absolon Izráelnek minden nemzetségéhez hogy megmondanák: Mikor a tormbitaszót halljátok, azt mondjátok: Absolon uralkodik Hebronban.

11.Ment vala pedig el Absolonnal Jérusálemből kétszáz ember, kiket elhívott vala, kik tudatlanságból mentek vala el, és semmit a dolgoban nem tudtak.

12. Elkülde pedig Absolon a Gilóból * való Akhitófelhez is, ki Dávidnak tanécsosa vala, és az kijöve a városból Gilóból, míg Absolon áldoznék, és lőn igen nagy hasonlás: mert a nép menten-megye vala, és nevekedik vala az Absolon tábora.

13. És követ méne Dávidhoz illyen izenettel: Az Izráel népének szíve Absolonnal vagyon.

14. Allor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jérusálemben: Keljetek fel, és * fussunk el, mert nem szaladhatunk el Absolon előtt, ha mulatunk, siessetek elmenni, mert együtt elérkezik, és elér minket, és gonoszul fog velünk cselekedni, és félő, hogy a város népét fegyverrel ne vágassa le.

15. Mondának pedig a Király szolgái a Királynak: Valamint tetszik a Királynak a mi urunknak, ímhol mi a te szolgáid.

16. Kiméne azért a Király és minden házanépe ő utánna, és hagyá otthon a Király tíz * ágyasait, hogy őriznék a házat.

17. Megyen vala azért a Király és minden házanépe ő utánna, kik megállának messze földön.

18. Minden szolgái annakokáért mellé mennek vala, a Kereteusok is * mind a Peleteusok is # mind, a Gitteusok is mind, úgymint hatszáz férjfiak, kik ő utánna jöttek vala, Gáth városából, kik a Király előtt mennek vala.

19. Monda pedig a Király * Gitteus Ittainak: Mi szükség néked id eljönnöd velünk? menj vissza a te helyedre, és maradj a Királlyal: mert te idegen nemzet vagy, és másonnét jöttél;

20. Csak most * jöttél hozzám, és immár illy hamar hogy indítsalak ki helyedből, hogy velünk eljöjj? Én pedig megyek a hová megyek; menj vissza, és a te atyádfiait is vidd vissza, veled lészen az irgalmasság és az igazság.

21. Monda pedig Ittai a Királynak: Él az Úr, és él az én uram a Király, hogy valahol lészen az én uram a Király, mind halálában, mind * életében ott lészen a te szolgád is.

22. Mondá azért Dávid Ittainak: Ám jöjj el, és menjünk el. És elméne a Gitteus Ittai, és az ő népe vele együtt, még az aprók is, valakik vele valának.

23. És mind az egész föld népe, nagy jajgatással sír vala, mikot a nép közöttök általmegyen vala. A Király azért általméne a Kedron patakán, a nép pedig mind megyen vala az úton, melly vizsen vala a pustára.

24. És ímé velek vala * Sádok is, és ő vele a Léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját és azonközbe eljuta # Abjátár Pap is, míg a nép a városból mind kitakarodnék.

25. És monda a Király Sádoknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az Úr előtt kedves lészek, engemet ismét haza hoz, és azt megmutatja nékem, és az ő sátorát.

26. Ha pedig azt mondja az Isten: Nem kellesz nékem: Imhol vagyok én, cselekedjék * úgy velem, a mint néki tetszik.

27. Monda annakfelette a Király * Sádok Papnak: Nemde nem Próféta vagy é te? Azért menj haza békességben a városba, Akhimás pedig a te fijad és az Abjátár fija Jónathán, a ti két fijatok mellettetek legyenek.

28. Lássátok, ímé én itt mulatok ennek a pusztának sík mezején, míg tőletek hír jő, és nékem * izentek.

29. Visszavivék azért Sádok és Abjátár Jérusálembe * az Isten ládáját, és otthon maradának.

30. Továbbá Dávid mikor felmenne az olajfák hegyén és fejét * béborítva, és saru nélkül, mentében igen sírna: a nép is melly vele vala, béborította vala kiki az ő fejét, és menten-mennek vala fel, nagy sírva.

31. Megizenék azonközben Dávidnak hogy Akhitófel is a pártosok között volna Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek óh Uram, bolonditsd meg az * Akhitófel tanácsát.

32. Feljuta pedig Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkoznék az Istennek, és ímé eleibe jöve az Árkéa városból való *Khúsai , ki ruháját megszaggatta vala és # földet hintett vala fejére.

33. És monda néki Dávid: Ha eljősz velem terhemre lészesz nékem;

34. De ha a városba visszatérsz és azt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok Király, ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád lészek, elbonthatod * Akhitófelnek ellenem való tanácsát.

35. És ímé veled lésznek otthon Sádok és * Abjátár Papok, és valami szót hallándasz a Király házából, mond meg a Papoknak, Sádoknak és Abjátárnak.

36. Ímé ő velek az ő két fiok * is otthon vagyon, Akhimás a Sádok fija, és Jónathán, az Abjátár fija: kik által nékem mindjárt megizenhetitek valamit hallotok.

37. Elméne azért Khúsai, a * Dávid barátja a városba, és azonközbe Absolon béérkezék Jérusálembe.