14. RÉSZ.

Dávid Absolont ismét kegyelmébe veszi.

Eszébe vevé azér Jóáb * Sérujának fija, hogy a Királynak szíve szakadna Absolon után.

2. És küldé Jóáb Tékon városba, és hozata onné egy asszonyt ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek tettessed mintha nagy keserűséged volna és öltözzél fel kérlek gyász ruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy ollyan mint a féle asszony, ki sokáig siratta volna a halottat.

3. És menj bé a Királyhoz és szólj illyenképen néki: (mert Jóáb ada szájába a mit szólani lkellene,)

4. Szóla azért a Tékoabeli asszony a Királynak, minekutánna  arczal a földre előtte leborult volna, és térdet, fejet hajtott volna és monda: Szabadíts meg , óh Király!

5. És monda néki a Király: Mi nyavalyád vagyon? Felele az: Bizonyára özvegy asszony vagyok, és az én férjem megholt.

6. És a te szolgálódnak két fija vala, kik egybevesztek volt a mezőn, és mivelhogy nem vala, ki őket megvédené, egyik másikat megsérté,  és megölé.

7. És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondját: Add kezünkbe az ő attyafiának gyilkosát, hadd öljük meg őtet az ő attyafiának lelkéért, a kit megölt és veszessük el az örököst is; és így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mekky nékem megmaradott vala, hogy az én férjemnek ne maradjon semmi neve és ne legyen maradékom a föld színén-

8. Monda azért a Király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől.

9. Felelle pedig a Tékoából való asszony a Királynak; Uram Király, én rajtam esik a nyomorúság, és az én atyámnak házán; de a Király,  és az széki ártatlan lészen

10. Monda erre a Király: A ki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé ingyen sem illet.

11. Akkor ő monda: Emlékezzék meg, kérlek a Király az Úrról, a te Istenedről: ne többüljön meg a vér szerint való atyafiaknak halálok, és ne veszessék el az én fiamat. Felelle a Király: Él az Úr, hogy * a te fijad fejéről csak egy hajszál is nem esik a földre.

12. És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak a Királynak; és ő monda: Suólj.

13. Akkor monda az asszony: s miért gondoltál szinte ehez hasonlú dolgot az Isten népe ellen? Mert ezt a szót úgymint maga gondolatlanságából.mondja a Király, holott nem akarja vissza hívni a Király az ő számkivetett fiját.

14. Mert ímé nyilván meg kell halnunk. és ollyanok vagyunk mint a víz, melly a földre kiontatik és fel nem szedethetik, és nincsen ebben Istennél * személyválogatás: De eelvégezte magában, hogy a számkivetettet is ne vesse el tőle.

15. Most annakokáért  azért jöttem ide, hogy én szólnék a Királynak az én uramnak, noha sokan rettentettek engemet e felől; de mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Majdan szólok a Királynak, netalán megcselekeszi a Király az ő szolgálóleánya beszédét:

16. Mert meghallgatja a Király, azt gondoltam, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, a ki engemet el akar veszteni, és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből.

17. Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Immár az én uramnak a Királynak beszéde Absolonnak meghozása felöl csendességet szerez: (Mert mint az Istennek Angyala, * ollyan az én uram a Király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt,) és a te Urad Istened lészen te veled.

18. És felevén a Király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg a mit tőled kérdek. És monda az asszony: Mondja el az én uram a Király, kérlek!

19. És monda a Király: Vakyon mint ezekben nem a Jóáb keze vagyon á veled? Felele az as asszony és monda: A te * életedre mondom, uram Király, hogy semmi hiba ebben nincsen, valamit a Király az én uram szól: mert a te szolgád Jóáb # hagyta ezt nékem, és mind ezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába.

20. És hogy ikkyen kerengő beszéddel szólnék is, Jóáb a te szolgád cselekedte azt is. De az én uram eszes mint az Istennek Angyala, hogy mindeneknek végére menjen, mellyek esnék e földön.

21. Monda azért Jóábnak a Király: Ímé megfogadtam ezt a szót; eredj és hozd haza az én fiamat Absolont.

22. És a földre arczal leborula Jóáb, és térdet fejet hajtván, meköszöné a Királynak, és monda Jóáb: Ma esmérte meg, uram Király, a te szolgád, hogy vagyon valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a Király.

23. Felkele azért Jóáb, és * elmáne Gessurba és haza hozá Absolont Jérusálembe.

24. És monda a Király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa: tére azért Absolon az ő házába és a Királynak orczáját nem láthatá.

25. Nem vala pedig az egész Izráelben ollyan szép ember, mint Absolon, ki dícséretre ollyan méltó volna; mert tetétől fogva talpig ő benne semmi makula nem vala.

26. És mikor a fejét megnyíreti vala, (mert minden esztendőben elnyíreti vala, mert igen nehéz vala néki, és azért nyírik vala el,) az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust, a közönséges mérték szerint.

27. Lőn pedig Absolonnak három fija és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetű asszony vala.

28. Két esztendőt mulatott vala pedig immár Absolon Jérusálemben, hogy a Királynak színét mégis nem látta vala.

29. Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őtet a Királyhoz küldené, ki nem akara hozzá menni: és elkülde másodszor is, de ugyan nem akara menni.

30. Monda azért az ő szolgáinak: Tudjátok, hogy a Joáb majorja mellettem vagyon, és az árpát ott tartja: menjetek el, és gyujtsátok fel tűzzel; és meggyujták az Absolon szolgái a majort tűzzel.

31. Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én majoromat felgyujtották tűzzel.

32. Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem illy szóval, hogy te ide jönnél, és a Királyhoz küldenélek, hogy ezt mondanád néki: Mi szükség volt haza jőnöm Gessurból? mert jobb volna most is nékem ott lennem. Azért cselekedd meg, hogy lehessek szembe a Királlyal; és ha én bennem vétket talál, ölessen meg engemet.

33. Elméne azért Joáb a Királyhoz, és megmondá néki: És akkor hivatá a Király Absolont és elméne a Királyhoz, és fejet hajtván a Király előtt, arczal a földre borula. És megcsókolá a Király Absolont.