14. RÉSZ.
Dávid Absolont ismét kegyelmébe veszi.
Eszébe vevé azér Jóáb * Sérujának fija, hogy a Királynak szíve
szakadna Absolon után.
2. És küldé Jóáb Tékon városba, és hozata onné egy asszonyt ki igen
eszes vala, és monda néki: Kérlek tettessed mintha nagy keserűséged volna és
öltözzél fel kérlek gyász ruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy
ollyan mint a féle asszony, ki sokáig siratta volna a halottat.
3. És menj bé a Királyhoz és szólj illyenképen néki: (mert Jóáb ada
szájába a mit szólani lkellene,)
4. Szóla azért a Tékoabeli asszony a Királynak, minekutánna arczal a földre előtte leborult volna, és
térdet, fejet hajtott volna és monda: Szabadíts meg , óh Király!
5. És monda néki a Király: Mi nyavalyád vagyon? Felele az:
Bizonyára özvegy asszony vagyok, és az én férjem megholt.
6. És a te szolgálódnak két fija vala, kik egybevesztek volt a
mezőn, és mivelhogy nem vala, ki őket megvédené, egyik másikat megsérté, és megölé.
7. És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak,
és ezt mondját: Add kezünkbe az ő attyafiának gyilkosát, hadd öljük meg őtet az
ő attyafiának lelkéért, a kit megölt és veszessük el az örököst is; és így
akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mekky nékem megmaradott vala, hogy az
én férjemnek ne maradjon semmi neve és ne legyen maradékom a föld színén-
8. Monda azért a Király az asszonynak: Menj el házadhoz, és
parancsolok a te dolgod felől.
9. Felelle pedig a Tékoából való asszony a Királynak; Uram Király,
én rajtam esik a nyomorúság, és az én atyámnak házán; de a Király, és az széki ártatlan lészen
10. Monda erre a Király: A ki te ellened szól, hozd ide előmbe, és
többé ingyen sem illet.
11. Akkor ő monda: Emlékezzék meg, kérlek a Király az Úrról, a te
Istenedről: ne többüljön meg a vér szerint való atyafiaknak halálok, és ne
veszessék el az én fiamat. Felelle a Király: Él az Úr, hogy * a te fijad
fejéről csak egy hajszál is nem esik a földre.
12. És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak
egy szót az én uramnak a Királynak; és ő monda: Suólj.
13. Akkor monda az asszony: s miért gondoltál szinte ehez hasonlú
dolgot az Isten népe ellen? Mert ezt a szót úgymint maga
gondolatlanságából.mondja a Király, holott nem akarja vissza hívni a Király az
ő számkivetett fiját.
14. Mert ímé nyilván meg kell halnunk. és ollyanok vagyunk mint a
víz, melly a földre kiontatik és fel nem szedethetik, és nincsen ebben Istennél
* személyválogatás: De eelvégezte magában, hogy a számkivetettet is ne vesse el
tőle.
15. Most annakokáért azért
jöttem ide, hogy én szólnék a Királynak az én uramnak, noha sokan rettentettek
engemet e felől; de mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Majdan szólok a
Királynak, netalán megcselekeszi a Király az ő szolgálóleánya beszédét:
16. Mert meghallgatja a Király, azt gondoltam, és megszabadítja az
ő szolgálóleányát annak kezéből, a ki engemet el akar veszteni, és velem együtt
az én fiamat az Istennek örökségéből.
17. Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Immár az én
uramnak a Királynak beszéde Absolonnak meghozása felöl csendességet szerez:
(Mert mint az Istennek Angyala, * ollyan az én uram a Király, mivelhogy
meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt,) és a te Urad Istened lészen te veled.
18. És felevén a Király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg
a mit tőled kérdek. És monda az asszony: Mondja el az én uram a Király, kérlek!
19. És monda a Király: Vakyon mint ezekben nem a Jóáb keze vagyon á
veled? Felele az as asszony és monda: A te * életedre mondom, uram Király, hogy
semmi hiba ebben nincsen, valamit a Király az én uram szól: mert a te szolgád
Jóáb # hagyta ezt nékem, és mind ezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak
szájába.
20. És hogy ikkyen kerengő beszéddel szólnék is, Jóáb a te szolgád
cselekedte azt is. De az én uram eszes mint az Istennek Angyala, hogy
mindeneknek végére menjen, mellyek esnék e földön.
21. Monda azért Jóábnak a Király: Ímé megfogadtam ezt a szót; eredj
és hozd haza az én fiamat Absolont.
22. És a földre arczal leborula Jóáb, és térdet fejet hajtván,
meköszöné a Királynak, és monda Jóáb: Ma esmérte meg, uram Király, a te
szolgád, hogy vagyon valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét
megcselekedte a Király.
23. Felkele azért Jóáb, és * elmáne Gessurba és haza hozá Absolont
Jérusálembe.
24. És monda a Király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne
lássa: tére azért Absolon az ő házába és a Királynak orczáját nem láthatá.
25. Nem vala pedig az egész Izráelben ollyan szép ember, mint
Absolon, ki dícséretre ollyan méltó volna; mert tetétől fogva talpig ő benne
semmi makula nem vala.
26. És mikor a fejét megnyíreti vala, (mert minden esztendőben
elnyíreti vala, mert igen nehéz vala néki, és azért nyírik vala el,) az ő
fejének haja nyom vala kétszáz siklust, a közönséges mérték szerint.
27. Lőn pedig Absolonnak három fija és egy leánya, kinek neve Támár
vala; ez igen szép termetű asszony vala.
28. Két esztendőt mulatott vala pedig immár Absolon Jérusálemben,
hogy a Királynak színét mégis nem látta vala.
29. Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őtet a Királyhoz küldené,
ki nem akara hozzá menni: és elkülde másodszor is, de ugyan nem akara menni.
30. Monda azért az ő szolgáinak: Tudjátok, hogy a Joáb majorja
mellettem vagyon, és az árpát ott tartja: menjetek el, és gyujtsátok fel
tűzzel; és meggyujták az Absolon szolgái a majort tűzzel.
31. Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába és monda
néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én majoromat felgyujtották tűzzel.
32. Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem illy
szóval, hogy te ide jönnél, és a Királyhoz küldenélek, hogy ezt mondanád néki:
Mi szükség volt haza jőnöm Gessurból? mert jobb volna most is nékem ott lennem.
Azért cselekedd meg, hogy lehessek szembe a Királlyal; és ha én bennem vétket
talál, ölessen meg engemet.
33. Elméne azért Joáb a Királyhoz, és megmondá néki: És akkor
hivatá a Király Absolont és elméne a Királyhoz, és fejet hajtván a Király
előtt, arczal a földre borula. És megcsókolá a Király Absolont.