13. RÉSZ.

Amnon megszeplősíti Támárt, Absolonnak hugát; Absolon megöleti Ammont.

Lőn továbbá ennekutánna, hogy mikor Absolonnak * Dávid fijának igen szép huga volna, kinek neve Támár vala: Ammon a Dávid fija megszeretné azt.

2. Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgyannyira, hogy betegségbe esnék az ő hugáért Támárért; mert szűz vala, és igen nehéznek tetszik vala Ammonnal, ha ő rajta valamit mívelne.

3. Vala azért Amnonnak egy barátja, kinek Jónadáb, vala neve, * Simeának Dávid rokonának fija: Jónadáb pedig igen eszes ember vala.

4. Ki monda néki:Mi az oka, hogy te így naponként elszáradsz, Királynak fija? nem mondhatnád é meg nékem? és monda néki Amnon: Támárt, Absolo, öcsémnek hugát igen szertem.

5. És monda néki Jónadáb: Feküdj veszteg ágyadban, és tedd beteggé magadat, akkor hozzád megyen látnod az atyád és mond ezt néki: Jöjjön ide kérlek Támár az én hugom, hadd adjon ennem; és ugyan itt szemem előtt csináljon valami lágy étket, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem.

6. Lefeküvék azért Amnon, és tetteté mintha beteg volna; akkor eljöve hozzá látni a Király , és monda Amnon a Királynak: Kérlek hadd jöjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon előttem vagy két bélest, és hadd egyem az ő kezéből.

7. Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készits valami ennivalót néki.

8. Béméne azért Támár az Amnon báttya házába, ő pedig veszteg fekszik vala: és lisztet vévén meggyúrá, és bélést csinála ő maga előtt, és megfőzé a bélest.

9. Előhozá annakutánna a serpenyőt, és kitölté eleibe: de ő nem akará enni,és monda Amnon: Küldjétek ki mind innét az embereket tőlem: és kimenének mindnyájan előle.

10. Akkor monda Amnon Támárnak; Hozd be a kamarába az étkez, hadd egyem kezedből; vevé azért Támár a bélest, mellyet készített vala, és bévivé Amnon báttyának az ágyasházba.

11. És eleibe vivé hogy ennék, és megragadá őtet, és monda néki: Jövel feküdj mellém édes hugom.

12. Támár pedig monda néki: Ne legyen az édes bátyám, engemet meg ne ronts, mert nem így szokott lenni az Izráel népe között, ne cselekedjél illyen bolondságot.

13. Mert én hogyhogy távoztathatom el a nagy gyalázatot? te pedig ollyan lészesz Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a Királynak felőle; mert nem tart meg engemet tőled.

14. Nem alará pedig az ő szavát megfogadni, hanem erőt vőn Támáron és menyomván őtet, vele közösüle.

15. És meggyülölé őtet Amnon felette igen, és nagyobb lőn a gyűlölség minekutánna  megutálá, a * szeretetnél, mellyek őtet megszerette vala. És mondá néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.

16. Ki felele néki: Mi okáért ? nagyobb gonoszság * lészen ez annál, mekkyet rajtam cselekdetél, ha kiüzsz. De Amnon nem akará szavát is meghallani.

17. És szólitván az inast, ki néki udvarol vala, monda: Üzd ki ezt gyorsan előlem, és zárd bé az ajtót utánna.

18. Vala pedig Támáron igen szép tarka szoknya, a minémüben szoktak vala járni a Király leányai, kik szűzek valának: kiüzé azért őtet a szolga és bezárlá az ajtót utánna.

19. Hamut * tölté azért Támár az ő fejére, és a tarka szoknyát, melly rajta vala # meghasogatá, és kezét fejére kapcsolván, menten megyen vala, és jajgat vala.

20. És monda néki a bnáttya Absolon: Netalán Amnon bátyád volt veled? azért hallgass most hugom: mert atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lőn azért Támár nagy árvaságban az ő báttyának Absolonnak házában.

21. Dávid Király pedig hallván mind ezeket, felette iden megharaguvék.

22. Nem szóla pedig semmit felőle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mer igen gyűlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplősitette vala az ő hugát Támárt.

23. És lőn két esztendő mulva, hogy Absolonnak juhait nyírnék Baál-Hásorban, melly Efraimnál vagyon, és oda elhivá Absolon mind a Király * fijait.

24. Béméne pedig Absolon a Királyhoz is, és monda: Ímé most nyírik a te szolgádnak juhait, azért jöjjön el kérem a Király, és az ő szolgái a te szolgáddal.

25. Monda a Király Absolonnak: Ne édes fiam, ne menjünk el most mindnyájan, nem kell megterhelnünk téged. És ismét erőlteti vala őtet, de nem akara elmenni, hanem megáldá őtet.

26. Monda mégis Absolon: Ne jöjjön é tehát el velünk * Amnon, az én atyémfia? felele néki a Király: Miért menne el veled?

27. Mikor pedig untatná őtet Absolon, elbocsátá ő vele Amnont is, és mind a Király * fijait.

28.Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, reá vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jó kedvet veszen és mondándom néktek, akkor verjétek is Amnont, és öljétek meg őtet, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak ne féljetek.

29. Úgy cselekednének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolo * parancsolta vala: és felkelének mind a Király fijai, és kiki öszvérére üle és elszaladának.

30. Mikor pedig még az útban volnának, hír juta Dávidhoz, mondván: mind megölte Absolon a Király fijait, egy sem maradt meg közzűlök.

31. Felszökellék azért a Király, és megszaggatá * ruháit, és a földön hevere; az ő szolgái is mindnyájan ruháikat megszaggatván, állanak vala előtte.

32. Szóla pedig Jónadáb Simeának * a Dávid attyafiának fija, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a Királynak minden fijait megölték, mert csak Amnon holt meg egyedül; mert mind az időtől fogva, hogy Támárt az ő hugát megszeplősítette volt, az Absolonnak szájában volt.

33. Most azért ne gondolkodjék így szívében az én uram.a Király, mondván: Akinak minden fijai megholtak; mert egyedül Amnon holt meg.

34. Elszalada pedig Absolon. És felemelvén az őrálló az ő szemeit, látá hogy sok ember jőne az úton, melly a hegynek tulsó oldalán vala.

35. És monda Jónadáb a Királynak: Ímhol jőnek a Király fijai, a te szolgádnak beszéde szerint, ímé igaz volt.

36. Mikor azért a szót elvégezte volna, azonban a Királyfiak megjutának, és szavokat felemelvén, sírának; és ő maga a Király is és minden szolgái felette igen nagy sírást tőnek.

37. Absolon pedig elfuta * és méne Talmaihoz Ammihur fijához, Gessurnak Királyához; és siratá minden napon Dávid az ő fiját.

38. Absolon pedig, minekutánna  elfutott volna, és ment volna Gessurba, lőn ott három esztendeig.

39. Annakutánna kivánkozik vala Dávid Királynak lelke, kimenni Absolonért, mert már megvígasztaltatott vala Amnon felől, * hogy megholt volna.