SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE.

1. RÉSZ.

Dávidnak Saul és Jónathán halálokon való siralmas éneke.

Lőn pedig, hogy minekutánna Saul megholt vona, és Dávid megjött volna az Amálekiták * levágása után, mulata Dávid Siklágban két napot.

2. És ímé harmadnapon juta egy ember a táborból * Saultól, és ruháit megszaggatta vala, és fejére földet hintett vala, ki mikor Dávidhoz jutott vona, földre hajolván fejet hajta.

3. Monda pedig néki Dávid: Honnét jösz? Felele néki: az Izráel táborából szaladék el.

4. Monda néki Dávid: Mond meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Felele az: Megfutamodék a nép a harczról, és a nép közzűl nagy sokaság vágaték le, és meghalának. Sőt Saul is és Jónathán az ő * fija meghalának.

5. Monda továbbá Dávid az ifjúnak, ki néki ezt beszéli vala: Honnét tudod hogy megholt Saul, és Jónathán az ő fija?

6. Felele az ifjú, ki a hírt hozta vala: Történet szerint felmenék a Gilbóa hegyére, és ímé Saul * az ő dárdájába ereszkedett vala, és ímé a szekerek és lovagok igen üzik vala őtet.

7. Hátratekintvén pedig Saul, megláta engemet, és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én.

8. Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.

9. Akkor monda nékem: Kérlek állj reám és ölj meg engemet, mert igen nagy kínban * vagyok, mert még a lélek teljességgel bennem vagyon.

10. Annakokáért én reá állván megölém őtet: mert tudom vala, hogy meg nem él a seb miatt, és elhozám a koronát, melly fejében vala, és az aranypereczet, melly az ő karjában vala, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.

11. Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és * megszaggatá, és mind a több emberek is, kik ő vele valának.

12. És nagy zokosággal sírának és böjtölének * mind estvéig, Saulon és Jónathánon, az ő fiján, és az Úrnak népén, és az Izráelnek házán, mivelhogy fegyver miatt elhullottak volna.

13. Monda pedig Dávid az ifjúnak, a ki ezt beszéli vala néki: Honnét való vagy te? Felele: Idegen embernek egy Amálekitának fija vagyok.

14. Ismét monda néki Dávid: Miért nem féltél a te kezedet felemelni * az Úrnak felkenettének elvesztésére.

15. És szólita Dávid egyet az ő szolgái közzűl, kinek monda: Jöjj elő és öld * meg őtet. Ki általüté azt, és meghala.

16. És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tenned nyelved vallása bizonyságot tészen ellened, mondván: Én öltem meg * az Úrnak felkenettét.

17. És keservesen síra Dávid, illyen sírással * Saulon és Jónathánon az ő fiján.

18. Mellyet tőn e végre, hogy a Jőda fijait ők is a kézívből való lövésre * szoktatnák: mit meg vagyon írva a Jásárnak könyvében:

19. Óh Izráelnek ékessége Úr Isten, a te hegyeiden megsebesíttetvén miképen hullottak el a hatalmasok.

20. Meg ne mondjátok ezt * Gáthban, és meg ne jelentsétek az Askelon útczáiban, hogy valamiképen ne örvendjetek a Filiszteusok leányai, hogy valami módon ezen ne tapsoljanak a körűlmetéletleneknek leányai.

21. Ti Gilbóa * hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézeknek paizsok, Saulnak is paizsa, szintén úgy mintha meg nem kenettetett # volna olajjal.

22. A megöletteknek vérektől, és az erős vitézeknek kövér testektől, soha a Jónathán kézíve meg nem * tért, és a Saul fegyvere hijába nem járt.

23. Saul és Jónathán szerelmetesek, és életekben egymást * szeretők, halálokban is nem választattak el egymástól: a saskeselyűknél könnyebbek voltak, és oroszlánoknál erősebbek.

24. Izráelnek leányai sírjatok Saulon, a ki titeket selyemruhával ruház vala és minden gyönyörűséggel, és a ki a ti ruhátokat arannyal ékesíti vala.

25. Miképen hullottak el az erősek a harczon? te Jónathán a te hegyeiden ölettettél meg.

26. Nagy keserűségben vagyok éretted édes atyámfia Jónathán, felette * igen kedves voltál nálam; nagyobb volt hozzád való szerelmem, az asszonyhoz való szerelemnél.

27. Miképen hullának el az erősek, és elveszének a hadi szerszámok.