SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE.
1. RÉSZ.
Dávidnak Saul és Jónathán halálokon való siralmas éneke.
Lőn pedig, hogy minekutánna Saul megholt vona, és Dávid megjött
volna az Amálekiták * levágása után, mulata Dávid Siklágban két napot.
2. És ímé harmadnapon juta egy ember a táborból * Saultól, és
ruháit megszaggatta vala, és fejére földet hintett vala, ki mikor Dávidhoz
jutott vona, földre hajolván fejet hajta.
3. Monda pedig néki Dávid: Honnét jösz? Felele néki: az Izráel
táborából szaladék el.
4. Monda néki Dávid: Mond meg kérlek nékem, mint lőn a dolog?
Felele az: Megfutamodék a nép a harczról, és a nép közzűl nagy sokaság vágaték
le, és meghalának. Sőt Saul is és Jónathán az ő * fija meghalának.
5. Monda továbbá Dávid az ifjúnak, ki néki ezt beszéli vala: Honnét
tudod hogy megholt Saul, és Jónathán az ő fija?
6. Felele az ifjú, ki a hírt hozta vala: Történet szerint felmenék
a Gilbóa hegyére, és ímé Saul * az ő dárdájába ereszkedett vala, és ímé a
szekerek és lovagok igen üzik vala őtet.
7. Hátratekintvén pedig Saul, megláta engemet, és szólíta, és
mondék: Ímhol vagyok én.
8. Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.
9. Akkor monda nékem: Kérlek állj reám és ölj meg engemet, mert
igen nagy kínban * vagyok, mert még a lélek teljességgel bennem vagyon.
10. Annakokáért én reá állván megölém őtet: mert tudom vala, hogy
meg nem él a seb miatt, és elhozám a koronát, melly fejében vala, és az
aranypereczet, melly az ő karjában vala, és azokat ímé ide hoztam az én
uramnak.
11. Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és * megszaggatá, és mind a
több emberek is, kik ő vele valának.
12. És nagy zokosággal sírának és böjtölének * mind estvéig, Saulon
és Jónathánon, az ő fiján, és az Úrnak népén, és az Izráelnek házán, mivelhogy
fegyver miatt elhullottak volna.
13. Monda pedig Dávid az ifjúnak, a ki ezt beszéli vala néki:
Honnét való vagy te? Felele: Idegen embernek egy Amálekitának fija vagyok.
14. Ismét monda néki Dávid: Miért nem féltél a te kezedet felemelni
* az Úrnak felkenettének elvesztésére.
15. És szólita Dávid egyet az ő szolgái közzűl, kinek monda: Jöjj
elő és öld * meg őtet. Ki általüté azt, és meghala.
16. És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a
tenned nyelved vallása bizonyságot tészen ellened, mondván: Én öltem meg * az
Úrnak felkenettét.
17. És keservesen síra Dávid, illyen sírással * Saulon és
Jónathánon az ő fiján.
18. Mellyet tőn e végre, hogy a Jőda fijait ők is a kézívből való
lövésre * szoktatnák: mit meg vagyon írva a Jásárnak könyvében:
19. Óh Izráelnek ékessége Úr Isten, a te hegyeiden megsebesíttetvén
miképen hullottak el a hatalmasok.
20. Meg ne mondjátok ezt * Gáthban, és meg ne jelentsétek az
Askelon útczáiban, hogy valamiképen ne örvendjetek a Filiszteusok leányai, hogy
valami módon ezen ne tapsoljanak a körűlmetéletleneknek leányai.
21. Ti Gilbóa * hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és
mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős
vitézeknek paizsok, Saulnak is paizsa, szintén úgy mintha meg nem kenettetett #
volna olajjal.
22. A megöletteknek vérektől, és az erős vitézeknek kövér
testektől, soha a Jónathán kézíve meg nem * tért, és a Saul fegyvere hijába nem
járt.
23. Saul és Jónathán szerelmetesek, és életekben egymást *
szeretők, halálokban is nem választattak el egymástól: a saskeselyűknél
könnyebbek voltak, és oroszlánoknál erősebbek.
24. Izráelnek leányai sírjatok Saulon, a ki titeket selyemruhával
ruház vala és minden gyönyörűséggel, és a ki a ti ruhátokat arannyal ékesíti
vala.
25. Miképen hullottak el az erősek a harczon? te Jónathán a te
hegyeiden ölettettél meg.
26. Nagy keserűségben vagyok éretted édes atyámfia Jónathán,
felette * igen kedves voltál nálam; nagyobb volt hozzád való szerelmem, az
asszonyhoz való szerelemnél.
27. Miképen hullának el az erősek, és elveszének a hadi szerszámok.