30. RÉSZ.
Dávid az Amálekitáktól a prédát visszanyeri.
Lőn pedig, hogy mikor hazajutott volna Dávid és az ő vitézei
Siklágba * harmadnapra, ímé az Amálekiták kiütöttek vala a dél felé való
tartományra, és Siklág városára is; és megrablották vala Siklágot és tűzzel
megégették vala a várost.
2. És fogva vitték vala az asszonyokat, a kik benne valának,
kicsinytől fogva nagyig: senkit meg nem öltek vala, hanem elvitték vala, és
dolgokra mentek vala.
3. Mikor azért Dávid és az ő szolgái a városba jutottak vona, ímé
megégett vala tűz miatt, és az ő feleségeik, fijaik, leányaik, mind fogva
elvitettek vala.
4. És felemelvén Dávid és a nép, melly ő vele vala, az ő szavokat,
sírának annyira, hogy immár ugyan nem vala erejek a sírásra.
5. A Dávid két felesége is pedig fogságra vitetett vala, a Jezréel
városból való Ahinoám és * Abigáil, a Kármelbeli Nábál felesége.
6. Annakokáért felette igen megkeseredék Dávid: mert az mondotta
vala a nép, hogy őtet megköveznék, * mivelhogy az egész népnek szíve igen
megkeseredett vala, kinek-kinek az ő fijáért és leányáért. És Dávid megerősité
magát az ő Urában Istenében.
7. Monda pedig Dávid Abjáthár * Papnak, az Akhimélek fijának: Vedd
reád én érettem az Efódot. És reá vevé Abjáthár az Efódot a Dávid dolgáért.
8. És megkérdé Dávi az Urat mondván: Megüzzem é * ezt a sereget?
elérem é őket? és monda néki: Kergesd meg; mert kétség nélkűl eléred őket és
általán fogva megszabadithatod a foglyokat.
9. Elméne azért Dávid személye szerint, és a hatszáz ember, melly
vele vala, és menének Bésor folyóvizéhez, és ott a népnek valami része
megmarada.
10. És megüzé Dávid maga, és vele egybe négyszáz ember az
ellenséget, mikor elmaradott volna a népnek kétszáza, kik annyira elfáradtak
vala, hogy által nem mehetnének a Bésor patakán.
11. És találának egy égyiptombeli embert a mezőn, kit Dávidnak
vivének; és kenyeret dának néki, és evék, és inni is adának vizet.
12. És adának néki egy csomó szárazfigét is, két kötés
malozsaszőlőtt, ki evék és a lélek megújula benne; mert sem kenyeret nem ett
vala, sem vizet nem ivott vala három nap és három éjjel.
13. Azután monda néki Dávid: Ki embere vagy te, és honnan való
vagy? Felele: Égyiptomból való szolga vagyok, egy Amálek nemzetségéből való
ember szolgája, és elhagya engemet az én uram; mivelhogy megbetegedtem vala
immár ma harmadnapja.
14. Mi rablottunk ide dél felé a Kéret tartományára, és a Júdeában
is és Kálebnek dél felől való tartományában, és Siklágot tűzzel * égeténk meg.
15. Monda pedig néki Dávid: Reá vihetnél é engemet arra a seregre? Ki
monda: Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy engem meg nem ölsz, sem kézbe nem
adsz engem az én uramnak, és reá viszlek téged arra a seregre.
16. Reá vivé azért őtet, és ímé elszéledtek vala ide s tova az
egész föld színén, és ezsnek, isznak vala, és tánczolnak vala, örülvén a
prédának, mellyet bőséggel hoztak vala, a Filiszteusok földéből és Júdának
földéből.
17. És vágá Dávid őket késő estvétől fogva más nap mind estvéig, és
a két estve után való napon is, és senki közzülök el nem szalada, négyszáz ifjú
embernél több, kik tevékre ragadának, és elszaladának.
18. És megszabadita Dávid mindent, valamit elvittek vala az
Amálekiták; az ő két feleségét is megszabadítá Dávid.
19. És semmi hijja nem lőn, se kicsinynek, se nagynak; sem fijaik,
sem leányaik közzűl, sem marhájok közzűl, sem semmi közzűl, valamit tőlök
elvittek vala mindeneket visszahozza Dávid.
20. És elnyeré Dávid mind a több nyájat és barmokat, mellyeket az ő
tulajdon barmok előtt hajtván, azt mondják vala arról: Dávidé ez a préda.
21. Juta pedig Dávid a kétszáz emberekhez, * kik elfáradtak vala
úgyannyira hogy Dáviddal el nem mehettek vala, és megnyugotta vala őket a Bésor
vizénél, kik kimenének Dávid eleibe, és a népnek eleibe, melly ő vele vala, és
közelite Dávid a néphez, és köszönté őket békességesen.
22. Annakutánna mondának, a kik versenyes és álnok emberek valának,
ahzok közzűl a kik Dáviddal valának, így szólván: Mivelhogy ezek el nem jöttek
velünk, ne adjunk semmit nékik a nyereségből, mellyet megszabadítottunk, hanem
csak kinek-kinek feleségét és gyermekét adjuk meg: vigyék el azt, s menjenek
dolgokra.
23. Monda pedig Dávid: ne cselekedjétek azt atyámfiai abból a mit
nékünk az Úr adott, a ki minket megoltalmazott, és kezünkbe adá a sereget,
melly mi reán jött volt.
24. Valjon s kicsoda engedhetne néktek e dologban? Mert a mennyi
annak része, a ki a harczon volt, * annyi annak a része, a ki a holvalónál
maradott vol; egyaránt kell osztatni.
25. Melly dolog úgy lőn az napságtól fogva annakutánna is. Mert
ugyan törvényűl és rendtartásől tevé azt az Izráelnek eleibe mind e mai napig.
26. Haza juta azért Dávid Siklágba, és külde a nyereségből a Júda
nemzetségéből való véneknek, az ő barátinak, ezt mondván: Ímé az Úr
ellenségeinek marhájokból való ajándék.
27. Azoknak tudniillik, kik valának az Úrnak házában, és Rámothban
dél felé, és a kik valának Jathirban;
28. És a kik Aróerben, és a kik Sifmótban, és a kik Estemoában;
29. És a kik Rakálban, és a kik Jerakh-méeliták városában, és a kik
a Kéneusok városában;
30. És a kik Hormában, és a kik Kor-Asánban, és a kik Athákban;
31. És a kik * Hebronban laknak vala; és mind egyéb helyeken, a hol
Dávid forgott vala és az ő vitézei.