9. RÉSZ.

Hetedik, nyolcadik és kilencedik dolga Mózesnek Faraónál.

És monda az Úr Mózsenek: Menj bé Faraóhoz, és szólj néki: Ezt mondja a Zsidóknak Ura Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljon nékem.

2. Hogyha el nem akarod bocsátani, és mégis megtartóztatod őket:

3. Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovaidon, szamaraidon, tevéiden, ökreiden, juhsidon, igen nagy döghalállal.

4. És választást tészen az Úr az Izráelnek barmai között, és az Egyiptombeliek barmai között, és az Izráel fijai barma közül egy sem halé meg.

5. És időt vete a Jehova néki mondván: Holnap míveli ezt az Úr e földön.

6. És megcselekedé az Úr e dolgot másodnapon, és meghala Egyiptomnak minden barma: de az Izráel fijainak barmok közzül nem hala meg egy is.

7. És elkülde Faraó: És ímé egy is nem holt vala meg az Ezráelitáknak barmok közül. És megkeményíté magát Faraó szíve, és nem bocsátá el a népet.

8. És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Vegyetek a kemenczéből egy marok hamvat, és vesse fel azt Mózes az égbe Faraó előtt.

9. És porrá lészen egész Egyiptomnak földén, hogy mind az embereken mind a barmokon legyenek hójagos fekélyek, egész Egyiptom földén.

10. Vőnem ezért hamvat egy kemenczégből, és megállának Faraó előtt. Akkor felveté azt Mózes az égbe, és támaadának mind az embereken, mind a barmopkon hójagozó fekélyek.

11. És nem állhatnak vala Mózes előtt a bölcsek a fekélyek miatt; mert valának a fekélyek mind a bölcseken, s mind az egész Egyiptombelieken.

12. És megkemlényíté az * Úr Faraónak szívét, és nem negede ő nékik, miképen szólott vala az Úr Mózesnek.

13. És monda az Úr Mózesnek: Kelj fel jó reggel, és állj Faraó eleibe, és mond ezt néki: Ezt mondja a Zsidóknak Ura Istene: Bocsásd el az én népemet hogy szolgájon nékem.

14. Mert én ez úttal bocsátom ez én ostoraimat a te szívedre, a te szolgáidra, és a te népedre; hogy megtudjad hogy nincsen én hozzám hasonló az egész földön.

15. Mert kinyujtom most az én kezemet, és megverlek tégedet és a te népedet döghalállal, és kivágattatol e földről.

16. Bizonyára pedig azért támasztottalak tégedet, hogy megmutatnám te benned az én * hatalmamat: és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

17. Te mégis ellene állasz-é az én népemnek, és nem akarod-é elbocsátani?

18. Ímé én bocsátok holnap ekkorba e földre igen nagy kőesőt, mellyhez haszonló nem volt Égyiptomban a napságtól fogva hogy fundáltatott, mind ez ideig.

19. Most annakokáért küldj el, és hajtasd bé minden barmodat és mindenedet valamid a mezőben vagyon. Minden ember és barom valamelly találtatik a mezőben, és házba nem vitetnek, kőesővel veretnek agyon és meghalnak.

20. A ki annakokáért a Faraó szolgái közzűl megrettene az Úr beszédétől, szolgáit és barmait házba rekeszté.

21. De a ki az Úr beszédével nem gondola, hagyá az ő szolgáit, és barmát a mezőn.

22. És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az égre, és lészen kőeső egész Égyiptom földén az emberekre, barmokra, és a mezőnek minden fűvére, az Égyiptom földén.

23. Felemelé azért Mózes az ő vesszejét az égre, és az Úr támaszta mennydörgéseket és kőesőt, és tűz szálla le a földre: és illyen módon az Úr bocsáta esőt kővel elegy az Égyiptom földére.

24. És lőn kőeső, és tűz a kőesővel elegy nagy bőséggel, mellyhez hasonló nem volt egész Égyiptom földén, miolta emberek kezdettek rajta lakni.

25. És elvere a kőeső egész Égyiptom földén, mindent, valami a mezőn vala, minden fűvét elveré a kőeső, és minden mezőn való fát egybe ronta.

26. Csak a Gósen földén, holott valának az Izráel fijai, nem volt kőeső.

27. Elkülde azért Faraó és hivatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ez úttal: az Úr igaz; de én és az én népem bűnösök vagyunk.

28. Kérjétek az urat legyen elég immár, hogy ne legyen ezután mennydörgés és kőeső: elbocsátlak titeket, és tovább ne maradjatok.

29. És monda néki Mózes: minekutánna kimenéndek e városból, felemelem az én kezeimet az Úrhoz, és a mennydörgések megszünnek, és többé kőeső nem lészen: hogy megtudjad hogy az Úré a föld.

30. De te felőled és a te szolgáid felők, bizonnyal tudom, hogy ugyan nem féltek a Jehova Istennek színétől.

31. A lent pedig és az árpát elverte vala a kőeső, mivelhogy az árpa megért vala, a len pedig megbimbózott vala.

32. A búzát pedig és a rozst nem verte vala el, mivelhogy késő vetések volnának.

33. Kiméne azért Mózes Faraótól a városból, és kiterjeszté az ő kezeit az Úrhoz: és megszünének a mennydörgések és a kőeső, és nem lőn több eső a földre.

34.  Látván pedig Faraó, hogy megállott volna az eső, a kőeső és a mennydörgés, ismét vétkezék, és mekeményíté szívét, ő és az ő szolgái.

35. És megkeményedék a Faraó szíve, és nem bocsátá el az Izráel fijait, a mint parancsolta vala az Úr Mózes által.