12. RÉSZ.
Ábrám Istentől hazájából, a Kanaán földére kihivattatik, onnét
Egyiptomba költözik, holott felesége tőle elvétetik ideig: de visszaadatik.
Ezt mondotta vala pedig az Úr * Ábrámnak: Eredj ki a te földedből,
a te rokonságaid közzül, a te atyádnak házából, a földre, mellyet mutatándok
néked.
2. És nagy nemzetségnek attyává tészlek tégedet, és megáldalak
tégedet, és felmagasztalom a te nevedet: és immár légy áldás.
3. Megáldom azokat, a kik tégedet megáldanak, a ki pedig megátkoz
tégedet, megátkozom azt: és e földnek minden nemzetségei * megáldatnak te
benned.
4. Mikor pedig Ábrám kimenne Háránból, a mint az Úr mondotta vala
nékie, Lót is elméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne
Háránból.
5. És felvévé Ábrám az ő feleségét Sárait, és az őt attyafiának
fiját, Lótot, és minden jószágát, marháját, mellyet kerestek vala, és minden
személyeket, mellyeket szerzettek vala Háránban, kik elindulván, hogy mennének
Kanaán földére, végezetre oda jutának.
6. És általméne Ábrám a földön mind Sikemig, Móréhnak cserfás
mezejéig: a Kananeusok valának pedig akkor abban a tartományban.
7. Annakokáért megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda nékie: A te
magodnak adom e tartományt; és épite Ábrám ott oltárt az Úrnak: ki megjelent
vala néki.
8. Azután elméne onnét a helyre, melly Béthelnek napkelet felől
való részére vagyon, és ott voná fel sátorát: Béthelt napnyugotra, és Háit
napkeletre hagyván, és ott oltárt épitvén az Úrnak, az ő nevét segítségül hívá.
9. És elméne Ábrám, szünetlen menvén a Kanaán földének dél felől
való részére.
10. Vala pedig azon a földön éhség; annakokáért aláméne Ábrám
Egyiptomba; hogy ott élne mint egy jövevény: mert nagy éhség vala a Kanaán
földén.
11. És mikor elközelgetett volna Egyiptomhoz, monda a feleségének
Sárainak: Ímé mostan látom hogy te szép ábrázatú asszony vagy.
12. És ez következhetik, hogy az Egyiptombelik látván tégedet, azt
mondják: ez ennek felesége: s megölnek engemet, és tégedet elvenen megtartanak.
13. Mondjad azért, kérlek, hogy én hugom vagy; hogy te éretted jól
legyen az én dolgom, és az én lelkem éljen te * éretted.
14. Lett annakokáért, hogy mikor bémenne Ábrám Egyiptomba, látnák
az Egyiptombeliek hogy felette igen szép ábrázatú volna az az asszony.
15. És látván őtet a Faraó főfő szolgái, dícsérék Faraónak, és
elvivék azt az asszonyt a Faraó udvarába.
16. Ki Ábrámmal jól tett ő érette, és valának őnéki juhai, őkrei,
szamarai, szolgáli, szolgálóleányai, nőstényszamarai és tevéi.
17. Megveré pedig az Úr Faraót felette igen nagy csapásokkal, és az
ő udvara népét is Sáraiért, az Ábrám feleségéért.
18. Faraó annakokáért Ábrámot hivatván monda nékie: Miért miveltek
ezt én velem? Miért nem mondottad meg énnekem, hogy ez tenéked feleséged volna?
19. Miért mondottad ezt: Én hugom? hogy arra nézve őtet magamnak
feleségül venném. - Mostan annakokáért imhol a te feleséged, vedd magadhoz ötet
és menjel.
20. És parancsolatot ada Faraó ő felőle mind az ő szolgálinak: kik
elbocsáták őtet, és az ő feleségét, és minden marháját valamelly övé vala.