8. RÉSZ.

Az özönviz elmulik: a föld megszárad: Noé kijö a bárkából: az Istennek áldozik hálaadó-áldozattal.

Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mellyek ő vele valának a bárkában: és bocsáta az Isten szelet a földre, hogy a vizek megszünnének.

2. És mikor a mélységnek fejei, és az égnek csatornái bzároltattak volna, és az égből való záporeső megtiltatott volna.

3. Eltávozának a vizek a földnek színéről, szüntelen menvén, és megszálának a vizek száz ötven nap mulva.

4. Annyira, hogy megnyugovék a bárka heted hónapban, annak a hónap tizehetedik napján, az Ararát hegyei közzül egyen.

5. A vizek pedig mennek, és szállanak vala mind a tizedik hónapig: első napján a tizedik hónap megtetszének a hegyeknek teteji.

6. És negyven nap elmulván, megnyitá Noé a bárkának ablakát, mellyet csinált vala.

7. És kibocsáta egy hollót, melly kimenvén, ide s tova jár vala, míglen megszáradnának a vizeka földön.

8. Bocsáta azért ki galambot is, hogy meglátná, ha megszabadult volna a földnek színe a vizektől.

9. De mikor e galamb az ő lábainak nyugadalmat nem talált volna, megtére ő hozzá a bárkába, mert vizek valának az egész földnek színén, és ő kezét kinyujtván, megfogá azt, és bévevé azt magához a bárkába.

10. Vára pedig azután hét napokat, és ismét kibocsátá azt a galambot a bárkából.

11. És megjöve ő hozzá a galamb estvére, és ímé egy leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. Megesmeré azért Noé, hogy megszabadult volna a fölndke színe a vizektől.

12. Vára mindazáltal mégis hét napokat, és kibocsátá azt a galambot, melly többé ő hozzá vissza nem tére.

13. És lett hatszáz egy esztendőben, az első hónak első napján, elszáradának a vizek a földről, és elforditá Noé a bárka fedelét és széllyel néze; és ímé megszáradt vala a földnek színe.

14. Másod hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján teljességgel megszárada a föld.

15. És szóla Noénak az Isten, mondván:

16. Jöjj ki e bárkából te és a te feleséged, a te fijaid, és a te fijaidnak feleségeik te veled.

17. És minden vadat, melly te veled vagyon, minden testnek neméből, mind madarakat, mind barmokat, és minden földön mászó állatokat hozz ki te veled: járjanak e földön, gyümölcsözzenek és sokasodjanak e földön.

18. Kijöve annakokáért Noé s az ő fijai, az ő felesége, és az ő fijainak feleségeik ő vele.

19. Minden vadak, minden mászó állatok, minden repdeső állatok, és minden földön mozgó állat, az ő nemek szerint kijövének a bárkából.

20. És épite oltárt Noé az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta repdeső állatból, és áldozék égőáldozattal azon az oltáron.

21. És illatozá az Úr azt a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, jóllehet * az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjuságától fogva: és többé el nem vesztem mind az élő állatokat a mint most cselekedtem.

22. Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, a nap és az éjszaka * meg nem szünnek.